Brüsszel elfogadta a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Pluszt

Fotó: Molnár Péter / Hajdú-Bihari Napló
A kormány a környezeti és versenyképességi szempontok egyensúlyára törekedett és végül a Magyarországnak járó halgazdálkodási támogatásról kedvező megállapodás született. Ennek köszönhetően 20 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre az ágazat számára 2027-ig.

A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz elfogadása a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját jelenti a következő években, hiszen összesen 53,9 millió eurónyi, azaz 20 milliárd forintnyi forrást biztosít az ágazat számára 2027-ig – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a forrás 30%-át a magyar kormány biztosítja, Brüsszelből pedig 37,7 millió euró érkezik. Hozzátette, az Európai Bizottság a program kidolgozása során kiemelten fontosnak tekintette a fenntarthatóságot és a klímavédelmet, míg Magyarország a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetbe hozását is lényegesnek tartotta. A kormány tehát a környezeti és versenyképességi szempontok egyensúlyára törekedett és végül a Magyarországnak járó halgazdálkodási támogatásról kedvező megállapodás született.

Nagy István kitért arra is, hogy a MAHOP Plusz kiemelt célja a haltermelés és halfeldolgozás versenyképességének, valamint fenntarthatóságának innováció és digitalizáció révén történő növelése a környezetterhelés csökkentése mellett. Az Európai Bizottság elvárásaival összhangban, kiemelt szempont a klíma- és környezetbarát halgazdálkodási módszerek támogatása, a körforgásos gazdálkodás elvén alapuló módszerek részarányának növelése a termelési rendszereken belül, továbbá a vízi és vizes élőhelyek biodiverzitásának fenntartása, fejlesztése és a halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása is. A miniszter hangsúlyozta, a MAHOP Plusz elfogadásának köszönhetően biztosított a támogatás a magyar halgazdálkodók részére a 2023-2027 közötti időszakban, és folytatódhat a magyar halgazdálkodási ágazat fejlesztése.