A madárinfluenza elleni vakcina kifejlestését szorgalmazzák a mezőgazdasági miniszterek

Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

Az Európai Unió mezőgazdasgái minisztereinek tanácsa következtetéseket hagyott jóvá a védőoltásnak mint a magas patogenitású madárinfluenza (HPAI) megelőzésének és leküzdésének kiegészítő eszközének fejlesztésére vonatkozó stratégiai megközelítésről.

A következtetésekben foglalt intézkedések különösen a baromfiágazatot célozzák a közelmúlt legsúlyosabb európai járványával összefüggésben. A miniszterek megbeszéléseik során hangsúlyozták az állatbetegség határokon átnyúló jellegét, valamint azt, hogy a betegség a nemzeti határoktól függetlenül nagyon gyorsan képes terjedni, ami súlyos társadalmi-gazdasági következményekkel jár, akadályozva a mezőgazdaságot és megzavarva a kereskedelmet. Emlékeztettek arra is, hogy a magas patogenitású madárinfluenza milyen veszélyt jelenthet az emberi egészségre.

A miniszterek szerin ta vakcinázás hasznosan kiegészítheti z eddigi intézkedéseket, és segíthet csökkenteni a házi baromfik körében történő terjedés kockázatát. További tudományos ismeretekre, többek között naprakész kockázatértékelésekre szólítottak fel, és felkérték a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy fokozzák a kockázati területekre, fajokra és tenyésztési gyakorlatokra irányuló vakcinázási stratégiák kidolgozására irányuló erőfeszítéseiket. A tagállamokat arra is ösztönözték, hogy végezzék el a vakcinázási kísérleteket, és tudományos együttműködés keretében osszák meg egymás között eredményeiket.

A miniszterek ismételten hangsúlyozták a forgalomban lévő vírustörzsek alakulásának nyomon követésének fontosságát.

Felkérték továbbá a Bizottságot, hogy vizsgálja meg egy közös beszerzési vagy vakcinabank-mechanizmus lehetőségeit a megbízható és gyors vakcinaellátás biztosítása érdekében.

Végezetül közös erőfeszítésekre szólítottak fel a magas patogenitású madárinfluenza elleni vakcinázás nemzetközi kereskedelemben való elfogadhatóságának javítása érdekében, és felkérték a Bizottságot és a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki egy operatív ütemtervet e párbeszédek és megbeszélések támogatására.

Az Agrokép korábban már beszámolt arról, hogy többek között a francia mezőgazdasági miniszter sem lát más megoldást az országot súlyosan érintő madárinfluenza kezelésére, mint a vakcinát. A francikák ennek megfelelően a vakcina kifejlesztés helyszíneit és protokollját már meg is határozták.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink