Mivel az afrikai sertéspestis Magyarországon is jelen van, a távol-keleti piacok az ASP-mentes régiók kivételével a magyar sertéstermékek előtt is zárva tartják a kapuikat – olvasható az ágazat helyzetét összefoglaló Figyelő hetilap cikkében. Ez azonban – bár kétségkívül jelent némi kiesést – önmagában nem okozna túl nagy fejfájást a honi ágazat szereplőinek. Az viszont annál inkább probléma számukra, hogy az európai túltermelés okán felhalmozódott felesleg dömpingáron özönlik az országba, és az emiatt megindult negatív árspirál nemcsak a vágóhidak profitját olvasztja le, de tartósan az önköltség alá nyomja a termelői árakat is. Az önköltség pedig nemhogy csökkenne, hanem drasztikusan nő, hiszen a takarmányárak után nemrégiben az üzemanyag-ellenértékek is elszabadultak. (Az utóbbi gondon enyhíthet a kormány múlt heti intézkedése.) A németországi felesleg a kiskereskedelmi láncok német kötődése miatt viszonylag könnyen talál utat Közép-Európába, így hazánkba nemkülönben, de mások mellett bejön a holland vagy a spanyol áru is.

Túltermelés

A Figyelőnek e tárgyban nyilatkozó szakemberek – így az egyéni gazdaként működő Bakó György, az Alföldi Sertés Szövetkezet ügyvezetését végző Marczin Zsolt, a Hússzövetség képviseletében megszólaló Éder Tamás és a Hajdúhús Kft.-t tulajdonló Papp István – mindenesetre teljes mértékben egyetértettek abban, hogy az ágazatot sújtó jelenlegi túltermelési válság egyértelműen a kínai kereslet 2019-es megugrásával függ össze. Erre ugyanis a világ minden jelentős sertéstartó régiója nagyarányú állatállomány-felfejlesztéssel reagált. Az EU például – nem kis részben a spanyol és a német termelésre alapozva – tavaly kínai viszonylatban hatvanszázalékos exportnövekedést ért el. A mennyiség a 2018-as értéknek csaknem a háromszorosa volt. (Az unió Kínába irányuló 2018-as sertéstermék-kivitele 1,28 millió tonna volt, a 2019-es export 2,31, a 2020-as szállítás pedig 3,34 millió tonnát tett ki.) Mivel az európai hús jó piacot talált a Távol-Keleten, nem vagy csak szolid mértékben jelent meg a magyar pultokban, így hazánk termelőinek nem kellett nyomott áron jelentkező importtal versenyezni. Sőt, a múlt év nyarán olyannyira jól alakult a helyzet, hogy a termelők addig soha nem látott áron, kilónként 560 forintért tudták értékesíteni portékájukat.

Az állapotok azonban tavaly ősszel, az ASP németországi megjelenésekor igencsak romlottak. A korábbi legnagyobb európai sertéstermelő ugyanis, kiszorulva az óriási vevői potenciált képviselő Kínából, miközben szolidan csökkenteni kezdte a kibocsátását, új piacok után nézett, az ASP-mentes Spanyolország pedig épp fordítva: egyre magasabb fokozatba kapcsolva növelni kezdte termelését. Ez összességében azt eredményezte, hogy az öreg kontinens kiszállításai abszolút értékben alig mérséklődtek az ázsiai óriás irányában, az egyes nemzetek szerepvállalása viszont jelentősen megváltozott. Az a felesleg, amely ezekben a nagy nyugat-európai országokban ilyen-olyan okok miatt felhalmozódott, dömpingáron könnyedén talált és talál most is utat azokba a közép- és kelet-európai államokba, amelyek történelmi okok miatt kevésbé tudják EU-konform módon megvédeni a piacaikat.

Olcsón

A magyar fogyasztó szempontjából az olcsó nyugat-európai hús megjelenése nyilván nem probléma, hiszen választhat, hogy a hazai terméket veszi meg, vagy a húsz százalékkal alacsonyabb árú külföldit. Karácsony előtt pedig kifejezetten üdítően hathat, hogy jelentős drágulással minden valószínűség szerint nem kell szembesülni az ünnepi nagybevásárlásokkor. Az Alföldi Sertés Szövetkezet ügyvezető igazgatója erről úgy vélekedik, hogy az áruk szabad mozgását biztosító EU-s alapelv miatt tiltásokkal, korlátozásokkal aligha lehet az importáru ilyen mértékű beáramlásának gátat vetni, ám arra lenne mód, hogy a fogyasztói tudatosság növelésével mégiscsak előrelépjünk. Ennek haszna kettős lenne, hiszen itthon maradnának azok az adóforintok, amelyek egyébként más országok büdzséjében landolnának, a magyar fogyasztó pedig friss, jó minőségű áruhoz jutna. „Nagyon fontos lenne az is, hogy az ágazat szereplői megértsék: integráció nélkül nem lesznek képesek felvenni a versenyt azzal a nyugat-európai produktummal, amelynek az előállítását, piacra juttatását évtizedek óta szigorú szabályok mellett működő érdekszövetségek menedzselik. Lényeges volna egy krízisalap létrehozása is, amelybe a boldog békeévekben azért fizetnének a termelők, hogy a nehéz időkben legyen mihez nyúlniuk. De akár az éves átlagár bevezetése is elképzelhető lenne, hiszen így ki lehetne küszöbölni a piacot jellemző drasztikus hullámzásokat. Persze fontos volna azoknak a húsipari fejlesztéseknek a pótlása is, amelyek az elmúlt évtizedekben elmaradtak. Ennek a hatékonyságdeficitnek az árát valakinek meg kell fizetnie, és az többnyire a termelő” – hangsúlyozta Marczin Zsolt. (A feldolgozóipari – köztük a húsipari – beruházásokra ez év nyarán nyitott egy kétszázmilliárd forintos támogatási alapot az agrárkormányzat.)

Ötszáz kilométer

Papp István úgy véli, a vágóhidak önmagukban nem képesek a helyzet orvoslására, még akkor sem, ha – úgy, mint a Hajdúhús – hatékonyságnövelő fejlesztésekkel igyekeznek javítani hosszabb távú jövedelmezőségükön. A vállalat januárban fejezi be mintegy 3,5 milliárd forintos fejlesztését, melynek eredményeként megfelelő hűtőkapacitása lesz. Olyan rendszert alakít ki, amelynek a segítségével időveszteség nélkül megtalálja a keresett árut a hűtőfolyosókon, s mindezek segítségével folyamatosan fel tudja építeni a termelését. A cégtulajdonos szerint lenne mód arra, hogy Magyarország a friss hús szállítását ötszáz kilométernél távolabbról megtiltsa. „Ez óriási jelentőségű volna, hiszen nemcsak azt segítené elő, hogy a magyar termelő, a hazai vágóhíd áruja ne szoruljon ki a piacunkról, hogy az itthoni hús aránya ne csökkenjen a boltokban, áruházakban, hanem azt is, hogy a magyar fogyasztó folyamatosan jó minőségű, friss áruhoz jusson” – mondta a szakember. Bakó György ennél tovább megy: szerinte büntetni kellene azokat a vágóhidakat is, amelyek ötszáz kilométernél távolabbról érkező állatszállítmányokat fogadnak.

A honi sertéstermékek iránti kereslet élénkítése akár élet-halál kérdésnek is tekinthető a szektor szereplői számára, hiszen miközben világszerte túltermelés van, nálunk nemhogy sok lenne a sertés, hanem inkább kevés, ugyanis évente 4,6-4,8 millió állatot nevelnek a gazdák, a fogyasztás pedig 4,8-5 millió darabos. (Ez különösen akkor tűnik borzasztóan kevésnek, ha hozzátesszük, hogy a rendszerváltást követően az állatlétszám még a tízmillióhoz közelített.) A csökkenő állomány ellenére a honi sertésár tartósan önköltség alatt alakul, ami viszont azzal fenyeget, hogy a termelők egy része kénytelen lesz beszüntetni a tevékenységét. (Az önköltség jelenleg 380-400, a termelői ár pedig 350-400 forint.)

Mikor érhet véget?

Az elemzések, a piaci előrejelzések erős szórást mutatnak a tekintetben, hogy mikor érhet véget a krízis. Optimista vélemények szerint ez legfeljebb csak hetek kérdése lehet, míg mások jövő májusra prognosztizálják a kilábalás kezdetét. A derűlátó verzió képviselői azon az állásponton vannak, hogy a 2019-es sertéspestist követően Kína nem tudja három-négy évnél hamarabb felfejleszteni a pandémia miatt drasztikusan lecsökkent sertésállományát, s már a 2022 elején beköszöntő holdújév előtt megkezdi kiürült raktárai feltöltését – leginkább európai sertéstermékekkel. Mások viszont úgy vélik, hogy a kínai kereslet jövő májusra is legfeljebb a 2018-as szintet érheti el, s ennek kielégítésében olyan „izmos” versenytársakkal kell megküzdenie az EU-nak, mint Brazília vagy az USA. Ebben az összefüggésben az unió szeretne a minőségével versenybe szállni, kérdés azonban, hogy a csökkentett antibiotikum-használat mellett előállított, az állatjóléti előírások mentén megdrágított minőségi árut mennyire fogja megfizetni a piac.

A különböző forgatókönyvek különféle stratégiákat fednek: míg az optimista verzió azt sugallja, hogy néhány évig nem is szükséges visszafogni a termelést, addig a pesszimista változat alapján ez elkerülhetetlen, mivel kínai források szerint a sertéslétszám felfejlesztése folyamatban van, az állomány a 2018-as szinthez közelít, így az ország egyre kevésbé szorul importra. (A 2019-es kínai ASP előtt a távol-keleti ország volt a világ legnagyobb sertéstartója.) Utóbbi álláspont megalapozottságára utalhat az ázsiai óriás erőteljes takarmánygabona-felvásárlása, ám némiképp ellentmondani látszik neki az a hipotézis, miszerint a takarmányárak elszabadulása mögött jelentős spekuláció áll, melynek eredménye hosszabb távon áruhiány s azzal párhuzamosan nagymértékű drágulás lehet. Vagyis az már tudható, mi lesz azután, hogy véget ér a válság, de az kevéssé, hogy mi lesz addig. Az pedig főleg kérdés, hogy az ágazat szereplői közül mindezt hányan élik túl.

Forrás: Figyelő
Szerző: DOMBI MARGIT