A szerb alma is keresi a piacát

Fotó: Czinege Melinda / Hajdú-Bihari Napló
A lengyelek után a szerbeknél is gondok lehetnek az exportértékesítéssel.

Az idei, 2021-es szerb almatermés várhatóan 5 százalékkal lesz nagyobb a tavalyinál, a legfrissebb becslések szerint 530-540 ezer tonna közötti betakarított volumen várható – közölte honlapján a Fruitveb. Zoran Keserovic, az Újvidéki Egyetem professzora szerint ez jó hír ugyan, viszont mivel az Európai Unióban 10 százalékkal, 11,3 millió tonnára nő a termés, kemény versenyre lehet számítani a hagyományos szerb exportpiacokon úgy, hogy érkeznek hírek még a raktárakban levő jelentős tavalyi készletekről, elsősorban Olaszországból és Lengyelországból. Utóbbinál ráadásul a belarusz-piac kieséséről is szólnak hírek.

Ezért a piaci kereslet meglehetősen lanyha, így a professzor szerint a 30 eurócent/kilogramm (körülbelül 110 forint/kilogramm) körüli ajánlatokra gondolkodás nélkül rá kell bólintani, de csak a legjobb minőséget előállító ültetvényeknél képzelhető el, hogy egyáltalán labdába rúghatnak az EU-piacain. A szerbeknél viszonylag jól állnak hűtőtárolókból, de így is kérdéses, hogy hol tudják értékesíteni az idei termést.

Évek óta az egyik legjelentősebb exportpiacuk Oroszország volt, ahová kilónként 65-70 eurócentes áron, stabil mennyiségeket tudtak szállítani, de hamarosan termőre fordulnak az utóbbi években eltelepített orosz ültetvények, ezért itt jelentős keresletcsökkenésre számítanak. A másik irány a Közel-Kelet, valamint a már nem is annyira közeli Kelet: ez lesz az első év, hogy a csacsaki termesztőkörzetből szerb Red Delicious-t szállítanak Indiába, ahol főleg a piros héjú almákat keresik.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink