Jól pörög a konzervipari export

Forrás: MTI
A magyar konzervipar eredménye 2010 óta két és félszeresére nőtt, és erősödött az ágazat exportképessége is – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Az államtitkár az EKO Konzervipari Kft. több mint 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztésének támogatói okiratátadásán elmondta, hogy a konzervipar a hazai élelmiszerexport átlagos, 30 százalékos exportérték-teljesítményének dupláját érte el, vagyis termékeit jó áron jó és minőségben értékesítette az exportpiacokon. Ez is azt jelzi, mennyire fontos eleme és lába az ágazat a magyar élelmiszeriparnak és a nemzetgazdaságnak.

Feldman Zsolt kifejtette, a kormány óriási hangsúlyt fektet az élelmiszeripar fejlesztésére, a Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében például mintegy 400 milliárd forintos támogatási igény érkezett be az élelmiszer-feldolgozó szakma ágazati szereplőitől.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink