Bezárhat többszáz pékség

Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap
Hamar el kell érnie a fogyasztókig az élelmiszeripar költségnövekedésének, ellenkező esetben az ellátás biztonsága is veszélybe kerülhet. A jelenlegi, rendkívüli helyzetben akár 400-500 pékség is bezárhat.

Az élelmiszeripar előtt álló legnagyobb kihívás az, hogy az önköltség növekedését beépítse az értékesítési árba – jelentette ki az Agrárakadémia Fórumon Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős alelnöke. Mint mondta, az áremelési kísérletekkel szemben az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok hagyományosan erősen ellenállnak, a beszállítók pedig csak hónapokon át tartó tárgyalások – a szakzsargonban „pingpong” – után tudják érvényesíteni költségeik emelkedését. Most azonban nem normál időszak van, itt most minden nap számít.

Mindannyiunk felelőssége, hogy fennmarad-e az élelmiszer-ellátás biztonsága. Minden olyan nap, amikor nem épül be az árba a költségnövekedés, ennek az erodálása

– nyomatékosította a NAK alelnöke. Ha ugyanis az élelmiszer-iparos nem tudja megvenni a termelőtől az alapanyagot, akkor az utóbbi eladja annak, aki megfizeti a megemelkedett költségeit, azaz a külföldi vevőnek. Így az alapanyag „kicsúszik” Magyarországról.

Éder Tamás szerint a magasabb árak miatt biztosan csökken és át is alakul a fogyasztás. Erre volt már példa az utóbbi évtizedekben, a prémiumtermékek fogyasztói köre fizetőképes maradhat, viszont „középről” az alsó kategóriába vándorolnak, és az olcsóbb termékeket keresik. A gyártók ehhez gyengébb minőségű termékeket kínálnak, és megjelennek a helyettesítő termékek, az imitátumok. Az import is nőhet, de ennek most a gyenge forintárfolyam gátat szab.

Az országban működő körülbelül 900 pékségből – amelyek 15-20 ezer dolgozót foglalkoztatnak – 400-500 a következő időszakban bezárhat, vagy felvásárolják őket nagyobb piaci szereplők

– mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. A felvásárlás már tart, és nagy beruházások is zajlanak. Az iparági szereplők jövedelmezősége annyira lecsökkent, hogy stabilabb sütőipari vállalkozások is kénytelenek lesznek lehúzni a rolót. A fehér kenyér egy kilogrammjára jutó ráfordítások például a 2019-es 199,2 forintról tavaly novemberre 245,06, az idei első negyedévre 282,26 forintra nőttek.

Tart a drágulás a tejpiacon is, az ottani szereplőket szintén sújtják a költségemelkedések – számolt be Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. A terméktanács 160-170 forintos tejalapárat prognosztizál erre az évre, jóval magasabbat a jelenlegi – emelkedő – szintnél, hiszen az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) szerint februárban 125,82, márciusban pedig 131,22 forint volt az alapárszint. Legalább az jó hír, hogy az unióban most nincs hagyományos tejfelesleg, és a hazai piacot sem nyomja a német dömpingárú sajt, de ebben a forintárfolyamnak is szerepe van. Szintén biztató, hogy a közepes és a nagy tejfeldolgozók is sorra beruháznak, így talán változhat az a helyzet, hogy a sajtok fele, valamint a joghurtok és a vaj 60-70 százaléka import. Harcz Zoltán is kitért rá, hogy – bár szakmaközi szervezetként működve a termelők és a feldolgozók mellett a kiskereskedők is a tagjaik – a beszállítók folyamatosan kőkeményen küzdenek a kiskereskedelmi láncokkal, hogy áremelési próbálkozásaikat a szokásos két hónapnál rövidebb idő alatt érvényesíthessék.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink