A disznóár csökkentette a Gyulahús eredményét

Fotó: Kallus György / VG
Árbevételét növelni tudta az önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft., de adózott eredménye mintegy harmadára csökkent. A sertés árának emelkedése és a forintárfolyam apasztotta a nyereséget.

A 2021-es 8,32 milliárd forintról 10,15 milliárd forintra növelte nettó árbevételét a 100 százalékban a gyulai önkormányzat tulajdonában évő Gyulahús Kft. – derül ki a cég Világgazdaság által idézett beszámolójából. A 4,82 milliárd forint törzstőkéjű társaság adózott eredménye viszont az egy évvel korábbi 655,97 millió forintról 207,87 millió forintra esett vissza.

Az eredménycsökkenés nem érte váratlanul a céget, ugyanis tavaly június végén Daka Zsolt, a Gyulahús ügyvezetője arról beszélt a Világgazdaságnak, hogy az első öt hónapban elért mintegy 20 százalékos árbevétel-növekedés ellenére eredménycsökkenést vár, elsősorban a megemelkedő költségek – különösen a dráguló sertésalapanyag – és a fogyasztás visszaesése miatt. Az ügyvezető akkor éves szinten 10-12 százalékos árbevétel-növekedést prognosztizált, a cég nettó fogalma végül azonban ezt meghaladva, 22 százalékkal emelkedett.

Mint ismert, az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című felhívás keretében a Gyulahús 4,8 milliárd forintot nyert. Ezt a pályázatot még 2021-ben hirdették meg, azonban csak tavaly augusztusban lett meg az eredmény. A Gyulahús azonban már korábban készített egy tervet a Kétegyházi úti telephely korszerűsítésére, amely akkor 13 milliárd forintos költséggel számolt, így a pályázati pénz mellé külső befektetőt is kerestek, és meghirdették a kft. üzletrészeinek 49 százalékát. Az akvizíció azonban nem járt eredménnyel, időközben pedig a tervezett üzem költségei is elszálltak, így egyelőre kérdés, mi lesz a pályázaton elnyert milliárdokkal.

A beszámolóban szerepel, hogy az előző évhez képest a készletgazdálkodás mutatószámai kedvezőtlen irányba változtak, mert bár a társaság árbevétele 22 százalékkal emelkedett, az átlagkészlet még ennél is intenzívebben, 45,5 százalékkal nőtt. Ezek következményeként pedig a készletek forgási sebessége 7,7 nappal, 47,7 napra nőtt.

A tavaly végrehajtott beruházásoknak köszönhetően 59,61 százalékról, 64,21 százalékra emelkedett a tartósan befektetett eszközök aránya. Csökkent a pénzeszközök állománya, de a likviditási mutató javult a forgóeszközök állományának növekedéséből, illetve a rövid lejáratú kötelezettségek állományának csökkenéséből kifolyólag.

A Gyulahús tavaly összesen 2,06 milliárd forint exportárbevételt ért el. Ebből az Európai Unió országai 905 millió forinttal részesedtek, míg Nagy-Britannia az uniós piacnál önmagában is több, 1,16 milliárd forint Gyulahús-terméket vett fel. Eközben – az egyébként csak az uniós tagállamokból érkező – beszerzett termékek értéke az exportárbevételnél magasabb, 2,5 milliárd forint volt.

A közvetlen költségek a 2021-es 5,363 milliárdról 7,408 milliárd forintra emelkedtek tavaly. A beszámoló szerint a költségeken belül a legnagyobb részt továbbra is az anyagköltség képviseli. Ennek részaránya 2021-ben a kedvező húsalapanyagáraknak köszönhetően 60 százalékra tudott csökkenni, tavaly viszont ellenkező irányú volt a változás, és a sertésárak emelkedése miatt az anyagköltségek részaránya 68,5 százalékra nőtt. Eközben a személyi jellegű ráfordítások összes költségen belüli aránya 20,6-ról 16,9 százalékra csökkent. Az igénybe vett szolgáltatások összegszerűen is (87,55 millió forinttal) és arányaikban is (15,2-ről 10,5 százalékra) csökkentek.

A beszámoló megállapítja, hogy

a cég a korábbi évektől eltérően a forint árfolyamának ingadozását semmilyen módszerrel nem tudta kezelni, így a pénzügyi műveleteken összességében 42,67 millió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Azok a határidős ügyletek, amelyek valamilyen fokú fedezetet nyújtottak volna, a forint árfolyamának előre nem várt fokú gyengülésének következtében megszűntek, így a Gyulahús ki volt szolgáltatva a piaci árfolyammozgásoknak.
A húsfeldolgozók tovább tudták adni a sertésár emelkedésétA rövidkaraj ára majdnem negyedével emelkedett.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink