Nem vitte el a savakat a forróság, de ismét kevés bor készül

Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap
A szőlő mennyiségének ártott a forróság, így az előzetes becslések szerint idén sem éri el a közepes mennyiséget sem a 2024-es évjárat. A szüret eddigi része extrém módon korai és különösen nehéz volt a forróságban, a minőség viszont jó lehet, az e heti csapadék pedig segít a még a tőkéken lévő fajtáknak.

A várható termésmennyiséget egyelőre csak tippelni lehet, az azonban látszik, hogy maximum a tavalyi, egyébként nagyon alacsony termésmennyiséget érhetik el az idén a borászok – mondta a Világgazdaságnak Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elnöke. A múlt évben egyébként 2,94 millió hektoliter volt a magyarországi bortermés. A helyzetet jól jellemzi a Kunsági borvidék helyzete: itt tavaly jó termés volt, az összes magyarországi bormennyiség közel 60 százalékát adta, idén viszont úgy alakult a szüret, hogy a 2023-asnál bő 30 százalékkal kevesebb bor készül. A Kunsági borvidéken egyébként éppen Soltvadkerten volt a legtöbb eső, ott, ahol Frittmann borászata és szőlőtermő területe is van, de ezzel együtt is a tavalyinál 20-30 százalékkal kevesebb bor készülhet az idén.

A többi borvidéken nincs ekkora ugrás a két év bortermése között, aminek az az oka, hogy tavaly – kivéve a Balatonboglári és a hazai bortermelésben elenyésző súlyú Csongrádi borvidéket – nagyon gyenge volt a termés. Így általánosságban elmondható, hogy a legtöbb borvidéken a tavalyit megközelítő, esetleg valamivel nagyobb terméssel számolhatunk, azonban összességében a közepest sem éri el az idei bormennyiség.

Az évjárat azonban jó lehet, a leszüretelt szőlő cukorfoka a fehérborok alapanyagánál általában magas. A szüretet mindenhol megnehezítette a nagy meleg.

Az Alföldön kézi szüretről már alig beszélhetünk, és nincs is elég ember hozzá, de a gépesített betakarítás sem volt leányálom: a kombájnok nem bírták a forróságot, törtek a verőlécek, sokat kellett állniuk a gépeknek, pedig jót tett volna, ha gyorsabban tudják betakarítani a szőlőt

– mondta.

A hatalmas meleg a pincékben is nagy kihívást jelentett: nem bírták hűtőkapacitással, a 35 fokos mustot csak lassabban, nagyobb energiafelhasználással tudták lehűteni. Frittmann arra emlékeztetett, hogy korábban a feldolgozási időszak két és fél hónapig is eltartott, manapság pedig már csak négy-öt hét. A borászatoktól ez jelentős befektetést kíván, például hűtőkbe, tartályokba.

Az olaszrizlinget ezelőtt ötven évvel még október végén szüretelték, ez az elmúlt 10-20 évben szeptember elejére jött előre, idén viszont már augusztus második felében el kellett kezdeni szedni

– érzékeltette Schunk József, a Pécsi borvidék hegyközségi tanácsának elnöke, mit is jelentett idén a korai szüret. A szőlő ugyanis addigra már elérte a teljes érést, amíg még van cukorbeáramlás a bogyókba, azután már nem érdemes a tőkéken tartani a fürtöket, mert elfásodik a kocsány, és leáll a cukorszállítás – magyarázta.

Ez a teljes érés következett be idén a szokásosnál átlagosan három héttel korábban, és bár a szőlő érési állapotának megfelelő időben kezdték a szüretet, így is előfordult, hogy a párolgás miatt elkezdtek betöppedni a bogyók. Az utóbbi a magyarázata annak, hogy magasak a cukorfokok, de megmaradtak a savak is, viszont kevesebb termett. A Pécsi borvidékre is jellemző, hogy elmaradnak a tavalyi mennyiségtől, de ez a legtöbb borász számára nem baj, mert az első számú kihívás most a minőség, nagy a harc a fogyasztók kegyeiért – tette hozzá.

Az éghajlat-változásra a szőlészetekben is reagálni kell, és az új telepítéseknél, átoltásoknál a szárazság- és melegtűrő fajtákra kell váltani. A kutatóintézetekben folyamatosan fejlesztik az ezeknek a feltételeknek megfelelő új fajtákat. A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete ki is fejlesztett és be is jegyeztetett több ilyet, amelyek ráadásul a lisztharmattal, a peronoszpórával és a szürkerothadással szemben is ellenállók, nem kell őket permetezni egyszer sem.

„Ez a jövő, ezzel kíméljük a környezetet, az egészséget és a pénztárcát is” – tette hozzá Schunk. Az ilyen fajtáknál fontos feladat, hogy minél jobb borok készítésére legyenek alkalmasak, a nemesítés utolsó évei már erről szóltak.

Ilyen rezisztens fajta például

  • a Jázmin,
  • a Borsmenta,
  • az Andor,
  • a Pinot Regina és
  • a Caberson.

Schunk József azt is elmondta, hogy hétfőn kaptak esőt a borvidék ültetvényei. Ez abból a szempontból jó, hogy a még a tőkéken lévő fajtáknál a már töppedni kezdő bogyók kicsit kiteljesednek.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink