A Varga Pincészet ma megkezdte a Csabagyöngye szőlő szüretelését a Balaton déli partján. Már hagyománynak számít, hogy minden évben Ordacsehiben indul a szüret.
Varga Máté Péter, a Varga Pincészet társtulajdonosa és kereskedelmi vezetője összegezte az idei tapasztalatokat: “ A 2021-es évjárat rendkívül lassan és vontatottan indult. A sokat tapasztalt szőlészek sem emlékeznek rá, hogy ennyire későre esett volna a szőlővirágzás. A hűvös májusnak köszönhetően volt időszak, amikor úgy tűnt, három hetes lemaradásban vagyunk a korábbi évekhez képest. Júniusban azonban gyors változás következett és alig győztük követni a növények fejlődését. Az 1901 óta mért hőmérsékleti adatok alapján a mögöttünk álló két nyári hónap a dobogón végzett. Az idei június a harmadik legmelegebb, a július pedig a legmelegebb hónap volt Magyarországon a múlt század eleje óta. Csapadék szempontjából sokáig vízhiánnyal küzdöttünk. Az elmúlt két hétben érkezett meg a várva várt eső, ami kedvezett a bogyók növekedésének. Mindent összevetve mennyiség szempontjából közepes, minőség szempontjából pedig kifejezetten szép évjáratot zárhatunk ennél a fajtánál.” A szüretelt mennyiség idén várhatóan 180 000 kg lesz, melyet 12 hektárról vásárol meg a Varga Pincészet. A Csabagyöngyéből készült bor üde, friss, gyümölcsös. Kiváló fröccs alapanyag, de önmagában fogyasztva is nagy élmény a kóstolása. Ez az a fajta, mely leginkább megőrzi a szőlő eredeti ízét még bor korában is.
Nehezen indult a 2021-es év, mégis szép lesz a szüret
2021 augusztus 17. – Európa szerte minden évben Magyarország nyitja meg a szüreti időszakot a Csabagyöngye betakarításával. Idén a legkorábban érő szőlőfajta az elmúlt néhány év érési tendenciáihoz képest egy héttel később ért meg a szüretre. Hagyományosan a Csabagyöngyéből készül Európa első újbora, amely már szeptemberben elérhető lesz a boltok polcain.
Titkos dokumentumból derült ki: uniós tagország árulta el Ukrajnát, levélben rimánkodik Amerikának – "Tűzfalat kell húzni a NATO és közéjük" Washington meglepő figyelmeztetést kapott Helsinkitől.
Leleplezték a Coca-Cola nagy titkát: nagyon nem mindegy, hogy üveges vagy műanyag palackos – aki jót akar, ezt veszi inkább Fény derült egy titokra, ami több évtizede övezi a kólát.
Az oroszok bejelentették: az övék a világ egyik legnagyobb raktára, még az idén színültig töltik 5 millió tonnával – sorban állnak érte az országok A világ legnagyobb műtrágyaraktára Oroszországban lesz.
Túljártak Ursula von der Leyen eszén: mégsem maradnak Volkswagen nélkül az oroszok, filléres új autók jelentek meg – olcsóbban adják, mint a Ladát Új korszak jöhet az orosz autópiacon, ahol már nem a Lada számít a legolcsóbb választásnak.
Kigyulladt a Volkswagen legendás gyára Oroszországban, már kínai autók készülnek benne: brutális számokat közölt a kormányzó A korábbi Volkswagen gyár nem állt le a termeléssel.
Történelmi bejelentés: régóta panaszkodnak erre a vasútvonalra, Lázár János pontot tett a végére – a kormány választ ad az elővárosi fekete bárányra Hosszú évek után valódi előrelépés jöhet a Budapest–Veresegyház–Vác-vasútvonalon.