Indul a nemzeti bormarketing stratégia, évi hárommilliárd a keret

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Évi 3 milliárd forintot biztosít a kormány a hamarosan elkészülő nemzeti bormarketing stratégia megvalósítására – jelentette be a Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos.

A költségvetési támogatás hatékonyan felhasználásával erősödhet a magyar bor nemzetközi elismertsége, így a jelenleginél sokkal magasabb áron lehet majd külföldön eladni – mondta Rókusfalvy Pál. A sikerhez együttműködésre, a magyar borközösség támogató összefogására ugyancsak szükség lesz, és nagyon sok fog múlni a fiatalokon is, hiszen a változásoknak mindig ők a kezdeményezői. Jó érzés ugyanakkor látni, hogy az újításaikat a rendszerváltás utáni első borásznemzedék hagyományaira alapozzák – tette hozzá.

A kormánybiztos szerint a magyaroknak a bor elsősorban nem alkohol, hanem kultúra, és

jó lenne, ha nem csak mi magyarok tudnánk, hogy világhírűek vagyunk ezen a téren

– fogalmazott. A feladat és a tét egyaránt óriási, de ilyen lehetőség sem volt még, a szőlő-bor ágazat marketingje ekkora segítséget nem kapott korábban. Az ország adottságai kedvezőek, a magyar borászok kiválóak, boraik világszínvonalúak, ki kell tehát használni a lehetőségeket, és az eredmény nem marad el.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink