Továbbra is pályázhatnak infrastrukturális fejlesztésekre a tanyán élők

A magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a vidéki településeken élők életminőségének javítására, a vidék népességmegtartó képességének erősítésére. Ennek érdekében a tanyák infrastrukturális fejlesztésének biztosítására vonatkozó pályázati felhívás tekintetében folyamatosan születnek a támogatói döntések. A napokban 178 kedvezményezett részére került kiküldésre támogatói okirat a 2017-ben megjelent és azóta folyamatosan elérhető, „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című kiírás vonatkozásában.

Ezzel újabb 700 millió forintot meghaladó támogatás segíti a tanyán élőket. A konstrukció keretében a tanyákon megvalósuló háztartási léptékű villamos energia- és vízellátás kiépítését célzó, illetve szennyvízkezelési fejlesztések támogathatók. A szeptember 20-i módosítással 7 új szakasszal bővült a pályázati felhívás, így a támogatási kérelmek benyújtására 2023. június 5. napjáig lesz lehetőség. A hosszabbítással a tanyán élők életkörülményeinek javításához tehát továbbra is biztosított a pályázati lehetőség.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink