Már 500 milliárd forint hitel mögött áll agrárgarancia

Fotó: Kallus György / Világgazdaság
Az utóbbi négy évben másfélszeresére nőtt az élelmiszergazdaség hitelállománya, és duplájára nőtt az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által garantált hitelösszeg.

Az agrárium korszerűsítésének időszakát éljük, a vidék fejlesztése pedig nem megy beruházások nélkül – utóbbiakhoz pedig a támogatásokon kívül hitel, ahhoz kamattámogatás, illetve állami kezességvállalás szükséges, ezek pedig mind rendelkezésre állnak – mondta sajtótájékoztatóján Nagy István agrárminiszter. Jól jelzi az agrárgazdálkodók fejlesztés iránti igényét Az élelmiszergazdaság teljes hitelállománya négy év alatt a másfélszeresére bővült, és már eléri az 1500 milliárd forintot.

Ebből a hitelállományból 500 milliárd forintnyi mögött áll az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezességvállalása, ami azért is különösen fontos, mert ezzel

olyan mezőgazdasági kisvállalkozói kör számára is elérhetővé válnak hitelek, amelyek a kezességvállalás nélkül nem jutnának banki forráshoz

– mondta, hozzátéve, hogy a pandémia időszakában pedig még inkább felértékelődött a hitelgarancia intézménye. Négy év alatt megduplázódott a garantált hitelállomány. A kezességvállaláshoz egyébként az agrártárca támogatást ad.

A hazai agrárium versenyképességének növelése szempontjából jó hír, hogy az Agrárminisztérium által 2021-ben kiírt 1500 milliárd forintnyi pályázat 70 százalékát fejlesztésekre fordítják, és a 2023-ban induló új uniós ciklusban még rendelkezésre álló 2850 milliárd forint vidékfejlesztési támogatás több fele szintén beruházási célú lesz – mondta a miniszter. csak ezekkel a fejlesztésekkel lehet a termelékenységet és a hatékonyságot növelni, illetve azt elérni, hogy a magyar agrárium az eddigieknél is ellenállóbb legyen.

A tárcavezető szerint a beruházási programok megvalósulásához az is elengedhetetlen, hogy – miként eddig is – a bankok továbbra is bátran hitelezzék a mezőgazdaságot. Az agrárágazat specialitásai ellenére ebben az is segíthet, hogy már hosszú ideje elmondható: ebben az ágazatban a legalacsonyabb a bedőlési ráta.

Négy évvel korábban arról beszéltek a miniszterrel, hogy az élelmiszergazdasági beruházásokat függetlenné kellene tenni az uniós támogatási ciklusoktól, és a bankok szerepvállalása, valamint a kedvező garancia-feltételek ezt lehetővé tették – mondta Herczegh András az AVHGA ügyvezető. igazgatója. Az elmúlt időszakban megváltozott a kamatkörnyezet és egy sor egyéb tényező is nehezíti a beruházások megvalósulását, de el kell érni, hogy a banki partnerség ebben a kockázatokkal terhelt időszakban is megmaradjon. A banki kockázat 80-90 százalékát átvállaló alapítvány ebben fontos szerepet játszik. Eddig egyébként 25-30 ezer őstermelőt, illetve családi gazdálkodást tartottak bent a finanszírozásban, 120 ezer hitelügyletnél vállaltak szerepet, ügyfeleik 87 százaléka pedig mikrovállalkozás – villantott fel néhány számot az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy az utóbbi időszakban egyre több nagyobb cég is igényli az alapítvány garanciáját.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink