Kétszázezer hektárt foglalnak el a zártkertek – idén ötmilliárd jutott támogatásra

Fotó: Pelsőczy Csaba
Idén 238 pályázó részesül csaknem 5 milliárd forint támogatásban a Zártkerti Programnak köszönhetően – jelentette ki Nagy István, agrárminiszter, csütörtökön, az Oszkói szőlőhegyen.

A magyar mezőgazdaságnak már évszázadok óta szerves részei azok a domb- és hegyvidékeken kialakult apróparcellás területek, melyekben egy-egy család használatában álló szőlők, pincesorok, gyümölcsösök, zöldségkertek vannak – hívta fel a figyelmet beszédében Nagy István agrárminiszter. A zártkertek mintegy 200 ezer hektárnyi területet jelentenek országszerte. A 2017 óta önállóan működő Zártkerti Program idén, a korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelent meg, mely a zártkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátterét biztosító fejlesztések támogatását célozta.

A zártkerti pályázati forrásból eddig összesen 670 pályázat részesült mintegy 9,3 milliárd forint támogatásban. Idén legfeljebb 25 millió forintot lehetett elnyerni az önerő nélküli, vissza nem térítendő támogatásból, amelyet ráadásul 100 százalékos előlegként kaphattak meg, utólagos elszámolás mellett az érintettek – tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a program a helyi önkormányzatok és a helyhatóságok összefogásával megalakuló konzorciumok számára nyújt lehetőségeket, hiszen a megvalósuló fejlesztéseiknek köszönhetően hasznosíthatóbbá válnak a természeti erőforrásaik. Emellett a kistelepüléseink fejlődése, társadalmi aktivitása is új lendületet kaphat. A hagyományos zártkerti gazdálkodás újraindítása kiemelt jelentőséggel bír a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásában, a helyi lakosság önellátási, öngondoskodási, élelmiszer-előállítási feltételeinek javításában. A Zártkerti Program a térségfejlesztési, valamint kulturális célok mellett a vidéki emberek értékmegőrző, jövedelemteremtő képességének fokozását is támogatja – emelte ki Nagy István.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink