A tavalyi rekordtámogatásból is a növénytermesztők kapták a legtöbbet

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Több mint 1400 milliárd forint támogatást kaptak tavaly az agrártermelők és az élelmiszer-feldolgozók ami összességében rekordot jelent az eddigi kifizetések között. Ezen belül a 2022-es rendkívüli aszály miatt kifizetett kárenyhítési összeg szintén csúcsot jelentett.

Tavaly két átmeneti év után életbe lépett 2023–2027-es időszakra szóló új közös agrárpolitika, amivel párhuzamosan még – ahogy idén is – zajlik a 2014–2020-as ciklus lezárása. Az Agrárközgazdasági Intézet Világgazdaság által idézett összesítése szerint 2023-ban agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra 1409,2 milliárd forintot fizettek ki. A támogatási összeg 63,8 százaléka, vagyis 899,3 milliárd forint származott európai uniós forrásból, a fennmaradó 36,2 százalékot – 509,9 milliárd forintot – pedig a magyar költségvetés biztosította. Szokás szerint fizettek ki támogatást az Agrárminisztérium fejezetén kívüli forrásból is: 22,8 milliárd forintot a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés címén

A vidékfejlesztési és halászati programok keretében 754,6 milliárd forintot, az összes agrártámogatás 53,5 százalékát fizették ki tavaly a gazdálkodóknak, ami egyébként 85,8 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Ezen belül a Vidékfejlesztési programból 701,4 milliárd forint került a gazdálkodókhoz, agrár-környezetgazdálkodási intézkedésekre – már a KAP stratégiai terv alapján – 37,9 milliárd forintot, ökológiai gazdálkodás támogatására 10,4 milliárd forintot folyósítottak a termelőknek. A Magyar Halgazdálkodási Operatív Programból 4,9 milliárd forinthoz jutottak a gazdálkodók.

A közvetlen támogatások a kifizetések több mint egyharmadát, 496,2 milliárd forintot jelentettek, míg nemzeti támogatásokra 127,6, a piaci és egyéb támogatásokra pedig együttesen 30,8 milliárd forintot folyósítottak. Közvetlen termelői támogatások jogcímen 13,6 milliárd forinttal többet folyósítottak tavaly, mint az előző évben, a tárgyévi teljesítés azonban a közvetlen termelői támogatások kifizetési rendjéből adódóan két gazdasági évet érint. A teljes összeg egyharmadát, 165,4 milliárd forintot a területalapú támogatás és a zöldítési komponens tette ki, amely a 2022. évi jogosultságok rész- és végfizetését, valamint a korábbi évek jogorvoslati ügyeinek rendezését foglalja magában. A 2023-as egységes kérelmekkel kapcsolatos előlegkifizetések már a KAP stratégiai terv keretében valósultak meg „Mezőgazdasági alapszintű jövedelemtámogatás” címén 202,1 milliárd forintot, kiegészítő jövedelemtámogatásra 54,1 milliárd forintot kaptak a gazdálkodók.

Az egyes ágazatok támogatottságát vizsgálva elmondható, hogy

a szántóföldi növénytermesztők kapták a támogatások több mint egyharmadát, míg az állattenyésztők a támogatások 17 százalékát használhatták fel, a kertészet részesedése pedig csupán 4,5 százalék volt.

A szántóföldi növénytermesztők 487,3 milliárd forint támogatásban részesültek, amelynek 93 százalék uniós költségvetésből származott. Ebből 165,4 milliárd forint volt a területalapú támogatás és a zöldítési komponens. A Vidékfejlesztési programból 40,5 milliárd forint beruházási támogatást folyósítottak terménytárolók és kisméretű terménytárolók, -szárítók és -tisztítók fejlesztésére, korszerűsítésére, a szemes és a szálas fehérjenövények termesztése együttesen mintegy 10,9 milliárd forint támogatásban részesült. A kukoricatermelők az Ukrajnából származó kukorica megnövekedett behozatala miatt fellépő veszteségek részbeni kompenzációja céljából 5,9 milliárd forint rendkívüli, vissza nem térítendő támogatást kaptak 2023-ban. További 3,5 milliárd forint szolgálta a dohánytermesztés, 3,3 milliárd forint a cukorrépa-termesztés, 0,8 milliárd forint pedig a rizstermesztés támogatását.

Az állattenyésztéssel és -tartással foglalkozó termelők összességében csaknem 240 milliárd forint támogatást vettek igénybe, amelynek 50,8 százaléka nemzeti költségvetésből származott. A 122 milliárd forint nemzeti forrás 39,6 százalékát az állattartó telepek fejlesztésére és megújítására fordították.

Az állattenyésztési támogatások 31,1 százaléka, 74,7 milliárd forint a szarvasmarha-ágazatba érkezett, ezen belül meghatározó volt a tejágazat részesedése.

A sertéstartók 17 milliárd forint támogatása csaknem teljes egészében állatjóléti célokat szolgál. A baromfiágazat 13,1 milliárd forinthoz jutott, ennek háromnegyede állatjóléti támogatás volt, 2,1 milliárd forint az állatbetegségek megelőzését szolgálta, további 1 milliárd forintot a Vidékfejlesztési programból kaptak a baromfitartók az állattartó telepek korszerűsítésére. A juh- és kecskeágazat 8,9 milliárd forint támogatásban részesült, a méhészek pedig 4,4 milliárd forintot kaptak.

A kertészeti ágazat 62,8 milliárd forint támogatásban részesült tavaly, amelynek 64,9 százaléka származott uniós, 35,1 százaléka pedig nemzeti forrásból. A Vidékfejlesztési Program 33,2 milliárd forinttal, a kifizetések több mint felével járult hozzá a kertészeti üzemek korszerűsítéséhez és megújításához, valamint az időjárási kockázatok megelőzéséhez a kertészeti ültetvényekben.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink