Szemléletváltás a mezőgazdasági biztosításokban

Egyre több gazda ismeri fel, hogy a mezőgazdasági biztosítások kiszámítható védelmet nyújtanak a klímaváltozás miatt hektikusabbá váló, szélsőséges időjárás okozta károk ellen.

Az öngondoskodási hajlandóság erősödését jelzi, hogy a díjtámogatott növénybiztosítási szerződések száma folyamatosan és látványosan növekszik, 10 év alatt a 20-szorosára emelkedett. A pusztító viharok és jégesők azonban nemcsak a földeken, hanem a mezőgazdasági épületekben, eszközökben, gépekben is komoly károkat okozhatnak. A Groupama Biztosító tavaly mintegy 1800 bejelentés nyomán 2,2 milliárd forintot fizetett ki a károsultaknak, minden hetedik, nyolcadik esetben vagyontárgyakban keletkezett károk enyhítésére, ami azt jelzi, a gazdák is felismerték: szemléletváltásra van szükség a kockázatok kezelésében.

Magyarországon vélhetően óriási felfutás előtt áll az agrárbiztosítások piaca, hiszen míg a szomszédos Ausztriában 90 százalék a biztosított mezőgazdasági területek aránya, ez Magyarországon csupán 50 százalékos. A növekedés ugyanakkor látványos hazánkban is. A növénybiztosításoknál, amelyeknél az állam akár 70 százalékos díjtámogatást is nyújthat a gazdáknak, 10 év leforgása alatt a szerződések száma a 20-szorosára, értékük pedig a 10-szeresére emelkedett. A gyarapodásnak köszönhetően a biztosított területek aránya a szántóföldi növényeknél mára elérte a 42, a zöldségkultúráknál pedig megközelíti az 50 százalékot.

A szélsőséges időjárás, a viharok vagy a jégesők azonban nemcsak a földeken, a növényekben okozhatnak jelenős károkat, sok helyen megrongálják a mezőgazdasági épületek tetőszerkezetét, üvegezését, a traktorokat, kombájnokat sem kímélik, de kárt okoznak a szárítókban, tárolókban, öntözőberendezésekben is.

A magyarországi piacon meghatározó szerepet betöltő Groupama Biztosító mezőgazdasági kárkifizetései például 2021-ben másfélszeresére nőttek a megelőző évihez képest. Különösen kiemelkedő károkat okoztak a jégverések, egy év alatt annak ellenére, hogy darabszámban nem nőtt a jégverések miatti kárbejelentések száma, az általuk okozott kár csaknem duplájára emelkedett.

Úgy látjuk, hogy a gazdák egyre tudatosabbak, egyre többen ismerik fel közülük a mezőgazdasági vagyontárgyak biztosításának fontosságát is. Ezekkel a termelők igényeire szabott konstrukciókkal az általános vagyontárgyak mellett a mezőgazdasági ingatlanokat (tárolók, szárítók, istállók stb.), mezőgazdasági gépeket és berendezéseket, növényi termékeket is biztosítási védelem alá lehet helyezni. A klímaváltozás egyfajta szemléletváltást is elindított a piacon, amit jól mutat, hogy társaságunk is évről évről-évre több mezőgazdasági vagyonbiztosítást kezel, 2021-ben például 35 százalékkal több gazda bízta ránk mezőgazdasági vagyonának biztosítását

– mondta Baranyi Szabolcs, a Groupama Biztosító mezőgazdasági üzleti igazgatója.

A változást jelzi az is, hogy a társaság egyre növekvő arányban térít meg vagyontárgyakban (épületben, járműben, vagy más eszközben) keletkezett károkat, tavaly már a mezőgazdasági kifizetések 12-14 százaléka tartozott ebbe a körbe. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy az ilyen típusú káresemények harmada épületekben következett be. A Groupama Biztosító a jövőben is arra törekszik, hogy a gazdák speciális igényeihez igazított mezőgazdasági biztosítási konstrukcióival megfelelő, megbízható eszközt kínáljon valamennyi kockázat kezelésére.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink