Pályázati forrás a falvakban működő kisvállalkozásoknak

A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült videóüzenetében pénteken.

Kiemelte: a pályázaton 2-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek a 10 fő alatti cégek új eszközök, gépek vásárlására, ingatlanberuházásra, technológiai fejlesztésre.

A támogatás összegéből akár 3000 magyar mikrovállalkozás indíthat fejlesztéseket – jegyezte meg. Varga Mihály elmondta, hogy a kormány kiemelten fontosnak tartja a kistelepüléseken és hátrányos helyzetű térségekben működő vállalkozások támogatását. Ha a helyi gazdaságok jól működnek, az adott térségben vannak munkahelyek, béremelkedések és fejlesztések – húzta alá.

A falvakban működő kisvállalkozások beruházásai nemcsak a helyi, hanem a teljes magyar gazdaság fejlődéséhez hozzájárulnak – hangsúlyozta a miniszter. „Erős vidék, erős Magyarország. Továbbra is ez a cél” – fogalmazott.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink