Nyolcmilliárdos pályázat indul

Forrás: Getty Images
Március 11-31. között nyolcmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak az élelmiszeripari ágazat technológiai beszállítói.

A vissza nem térítendő támogatás minimum 20 millió, maximum 3 milliárd forint, a támogatás mértéke a fejlesztés 35-50 százaléka lehet, a pályázat az ország teljes területén tud forrást nyújtani – mondta el György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. Az Élelmiszeripari technológiai beszállító-fejlesztési program keretében az élelmiszeripar szereplőinek egyebek mellett precíziós eszközöket, gépeket, automatizált gyártósorokat, klímabarát és költséghatékony öntözési, gyomirtási megoldásokat, technológiákat szállító vállalkozások juthatnak támogatáshoz.

Nagy István agrárminiszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország rendkívüli adottságokkal rendelkezik, hogy az élelmiszertermelés szempontjából önellátóvá, vagy inkább élelmiszer-exportáló országgá váljon. A magyar mezőgazdaság mintegy 20 millió ember ellátására képes, ugyanakkor a jelenlegi technológiai színvonal mellett nem lehet a jövő kihívásainak megfelelni – fogalmazott.

jelenlegi technológiai színvonal mellett nem lehet a jövő kihívásainak megfelelni – fogalmazott.

Az elmúlt egy évben kihelyezett forrásokon túl további 1400 milliárd forintnyi fejlesztési forrás juttatását tervezik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára, ami mintegy 2800 milliárd forint értékű beruházást jelent majd az ágazatban. Az Agrárminisztérium kiemelt területnek tekinti a mezőgazdaság modernizációját, a legkorszerűbb digitális technológiák alkalmazásának támogatását, illetve a precíziós gazdálkodásra történő áttérés ösztönzését – mondta a miniszter.

Az agrárium fejlesztésére tervezett jelentős források nagy keresletet generálnak majd a technológiai beszállítóknál, ezért rendkívül fontos a hazai gyártó cégek termelékenységének és kapacitásainak fejlesztése, mert ezen a területen is önellátóvá kell válnia a magyar gazdaságnak.

A miniszter különösen fontosnak nevezte, hogy a pályázat lehetővé teszi a mezőgazdaság számára kulcskérdésnek minősülő szerves trágya feldolgozásának támogatását is. Mint mondta, a szerves trágyák kedvező hatása régóta ismert, ugyanakkor az intenzív gazdálkodás viszonyai között a szervestrágyázás szerepe jelentősen csökkent. A tárca kitüntetett figyelmet fordít a műtrágya minél nagyobb kiváltására, valamint ezzel összefüggésben a mezőgazdaságban keletkező szerves trágya környezettudatos feldolgozására és továbbhasznosítására – fejtette ki Nagy István, hozzátéve, hogy a műtrágya-ellátás nehézségeire és veszélyeire is választ kell adni.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink