Nő a devizaadósság az élelmiszer-feldolgozók hitelállományában

Forrás: Getty Images
Közelítette a 20 százalékot az élelmiszeripar hitelállományának éves alapon mért bővülése az idei első három negyedévben, de jelentős volt az agrárhitelezés növekedése is. Érdekes módon az élelmiszeriparban emelkedett a devizahitelek aránya.

Eltérő ütemben növekedett az élelmiszergazdasági ágazatok hitelállománya: a mezőgazdaságé 14,6 százalékkal, az élelmiszeriparé pedig 19,3 százalékkal bővült – írta az Agrárminisztérium adatai alapján az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). A mezőgazdaság hitelállományának 130,6 milliárd forintos gyarapodása értékben meghaladta az élelmiszeriparét, amely 118,6 milliárd forint volt. Mindezek eredményeképpen a mezőgazdaság hitelállománya 1025,5 milliárd forintra, az élelmiszeriparé pedig 734,5 milliárd forintra emelkedett 2022 harmadik negyedévének végére. Az agrárágazatok együttes hitelállományának a nemzetgazdasági értékhez képesti aránya 14,6 százalék volt.

A mezőgazdaságban mért átlagosnál alacsonyabb, 4,7 százalékos növekedés jellemezte az egyéni gazdaságok hitelállományát, amely így 408,9 milliárd forintra bővült az idei harmadik negyedév végére – idézte az AKI jelentését a Világgazdaság. Részesedésük a mezőgazdaság teljes hitelállományából ugyanakkor 3,8 százalékponttal csökkent: 43,6 százalékról 39,9 százalékra esett vissza. A csökkenő részesedés hátterében az áll, hogy

a társas vállalkozások hitelállománya az egyéni gazdaságokéhoz képest nagyobb ütemben, 22,3 százalékkal bővült.

Az egyéni gazdaságok hitelei közül a beruházási hitelek voltak továbbra is túlsúlyban, állományuk 3,8 százalékkal 283,6 milliárd forintra bővült, ami az előző év harmadik negyedévéhez viszonyítva 10,5 milliárd forinttal nagyobb összeget jelentett. Az éven belüli hitelállomány 6,2 százalékkal gyarapodott 73,4 milliárd forintról 77,9 milliárd forintra, de a növekedés 4,5 milliárd forintos értéke messze elmaradt a beruházási hitelek állománynövekedésétől. Nominálisan még ennél is kevésbé, de 18 százalékos növekedési ütemével lényegesen dinamikusabban bővült a hosszú lejáratú forgóeszközhitelek állománya, 21,7 milliárd forintról 25,6 milliárdra. A korábbi tendenciának megfelelően a devizahitelek aránya továbbra is elenyésző volt a mezőgazdasági egyéni gazdaságok hitelállományában.

A sertéstartók vitték a prímet a hitelfelvételeknél

Idén szeptember végéig nem tört meg a mezőgazdaságban tevékenykedő társas vállalkozások hitelállományának 2018-tól megfigyelhető dinamikus növekedése: a szektorba kihelyezett hitelforrás idén szeptember végére 616,7 milliárd forintra gyarapodott, ami 22,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki értékét. A hitelállományon belül az éven túli hitelállomány bővülése volt kiemelkedő, a hitelösszeg 20,8 százalékkal 476,7 milliárd forintra gyarapodott 2022 harmadik negyedévében. Az éven túli hitelek közül a beruházási hitelek 17,3 százalékkal 308,1 milliárd forintra, a hosszú lejáratú forgóeszközhitelek 27,7 százalékkal 168,5 milliárd forintra emelkedtek.

Az éven túli hitelek aránya a teljes hitelállományon belül 77,3 százalék volt, a beruházási hitelek részesedése pedig elérte az 50 százalékot. Az éven belüli hitelállomány 2020-ban volt a legnagyobb, 101,5 milliárd forint, amely 2022 harmadik negyedévének végére újra növekedésnek indult és 96,6 milliárd forintra emelkedett, így a rövid lejáratú hitelek részesedése a társas agrárvállalkozások teljes hitelállományából 0,7 százalékponttal nőtt, 2022 harmadik negyedévének végére arányuk 15,7 százalékot ért el.

Az egyéni gazdaságokkal szemben itt a hitelek legnagyobb hányada, 42,9 százaléka az állattenyésztéssel foglalkozó társas vállalkozásokhoz, 34,8 százaléka pedig a szántóföldi növénytermesztőkhöz került.

Az állattartók körében a sertéstenyésztők részesedése volt a legmagasabb, 14,7 százalék.

Ezt követték a baromfitartók, majd közel azonos mértékben a szarvasmarhatartók, előbbiek 13,7, utóbbiak 13,4 százalékot értek el. A kertészeti ágazat kisebb, 7,6 százalékos részt hasított ki a hitelállományból, azon belül a zöldségtermelés 5,3 százalékos arányt képviselt a teljes hitelállományhoz képest.

A „nagyok” pályája a feldolgozás

Az élelmiszeriparban az egyéni vállalkozások lényegesen kisebb súlyt képviselnek, mint a mezőgazdaságban, ráadásul hitelállományuk alacsonyabb lett az egy évvel korábbi értéknél, és 0,2 milliárd forinttal, 6,3 milliárd forintra csökkent, elsősorban a beruházási hitelek mérséklődése miatt. A piaci hitelek részesedése 58,1 százalékról 42,5 százalékra esett vissza, így a kedvezményes hitelek nagyobb arányt képviseltek az élelmiszeripari egyéni vállalkozások hitelállományában az egy évvel korábbi azonos negyedév értékéhez képest. Az élelmiszeripari egyéni vállalkozások újonnan felvett hiteleinek értéke 1,2 milliárd forintot tett ki a harmadik negyedév végén, ami 0,2 milliárd forinttal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az élelmiszeripari társas vállalkozások hitelállománya az elmúlt öt évben fokozatosan növekedett, 2022 harmadik negyedévének végére pedig elérte a 728,3 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakához képest 19,5 százalékos növekedésnek felelt meg. A hitelállományon belül a forinthitelek és a devizahitelek növekedése is megfigyelhető volt, előbbi a harmadik negyedévben 14,2, míg utóbbi 28,4 százalékkal emelkedett. A forinthitelek állományának bővülése így 54,2 milliárd forintos, a devizahiteleké pedig 64,6 milliárd forintos volt, így a devizahitelek részesedése 2,8 százalékponttal emelkedett.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink