Zöldmezős zabfeldolgozó üzemet építettek

2019. május 16. – Gluténmentes zabfeldolgozó üzemet épített a GOF Hungary (Gabona-, Olajos és Fehérje-növények Termelését Koordináló) Kft. Nyíregyházán, az 1,3 milliárd forint értékű beruházást csütörtökön adták át a nyírségi megyeszékhelyen.

Szurovcsák András ügyvezető igazgató elmondta, a társaság konzorciumi partnerével, a KOR-AN 98 Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel indított közös kutatási-fejlesztési projektjében vizsgálta meg, hogy mely gluténmentes növények termeszthetőek ipari mértékben, amelyekből gluténmentes pékáru előállítására alkalmas lisztkeverékek állíthatók elő, és ehhez milyen malomipari technológiákat kell kifejleszteni.
Az üzem zöldmezős beruházással épült meg, zabot dolgoz fel és ebből gluténmentes zabpehelylisztet, zabpelyhet és prémium zabpelyhet állít elő. A gyár rendelkezik a gluténmentesség igazolásához és dokumentálásához szükséges nyomon követési rendszerrel is – mondta az ügyvezető.
Szurovcsák András megjegyezte, a beruházáshoz több mint 627 millió forintot a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt pályázaton nyertek el, de a késztermék-fejlesztéssel együtt több mint kétmilliárd forintot fordítottak a projektre.
Az alapanyagként szolgáló zabot a társaság a KOR-AN 98 Kft.-től szerzi be, amelynek zabtermelő területe a következő három évben várhatóan eléri majd az ötszáz hektárt. A szigorú kontroll alatt tartott termelést és tárolást követően az üzemben a zabot megtisztítják, hántolás után pelyhesítik vagy lisztté őrlik majd csomagolják. A beruházás tíz új munkahelyet teremt, és több mint ötven megőrzéséhez járul hozzá.
A GOF Hungary Kft. termelői értékesítő szervezetként 44 tulajdonos-taggal jött létre 2004-ben, fő tevékenysége a vetőmagok és műtrágyák beszerzése, megtermelt termények értékesítése. A társaság Magyarország harmadik legnagyobb repceexportőre évi 15-20 ezer tonna kivitellel, napraforgó-értékesítése meghaladja az évi 20 ezer tonnát.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2016-ban átlagosan 54 munkavállalót foglalkoztatott, nettó árbevétele a 2016-os 5,8 milliárd forintról 2017-ben 6,2 milliárd forintra nőtt. Adózott eredménye három évvel ezelőtt 13,6 millió forint, 2017-ben pedig 52,8 millió forint volt.
A rizst kivéve a gabonafélékkel, hüvelyes növényekkel és olajos magvak termesztésével foglalkozó KOR-AN 98 Kft. nettó árbevétele 2016-ben 671,7 millió, 2017-ben pedig 511,7 millió forint volt, adózott eredménye a 2016-os 19,4 millió forintról 11,5 millió forintra csökkent 2017-ben.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink