Az ernyősvirágzatú növények esetében a szár, a levelek, a virágok, sőt több fajnál a termés és a gyökerek is furokumarinokat tartalmaznak. A növények megérintésekor a sejtnedvük a bőrfelületre kerül, többszöri érintkezés hatására a bőr az adott területen fényérzékennyé válik. A furokumarinok a napfény UV-sugarainak hatására bomlanak, a képződő bomlástermékek hatására égő érzés jelentkezik, a bőr kipirosodik, viszketni kezd, súlyosabb esetekben 24–48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető hólyagok jelennek meg rajta.
A napfény hatására kialakuló bőrgyulladás (fitofotodermatitisz) megfelelő védőöltözettel megelőzhető, így ugyanis gondoskodhatunk a teljes bőrfelület védelméről. A fűkasza használatakor előírt védőeszközök viselésével szintén elkerülhetőek a sérülések. Ilyenkor csúszásmentes talpú, merev bakancs, erős bőrből készült kesztyű, továbbá hosszú ujjú felsőruha és hosszú szárú nadrág (lehetőleg egyrészes munkaruha) viselése ajánlott. Emellett kötelező az arcvédő vagy legalább a szem védelmére alkalmas védőszemüveg viselése.
Amennyiben az óvatosság ellenére a bőrfelületre jut az ernyősvirágzatú növények sejtnedve, minél hamarabb mossuk le, majd ruhával takarjuk az érintett felületet és kerüljük a napfényt! Súlyos tünetek esetén feltétlenül keressünk fel egy bőrgyógyászt!
A hazánkban néhány helyen megtalálható kaukázusi medvetalp és Sosnowsky-medvetalp sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mert mindkét inváziós növény nagy mennyiségben tartalmaz furokumarinokat. Súlyos bőrgyulladást képesek kiváltani, az érintett felületen már egyszeri érintésük után is erősen fényérzékennyé válik a bőr. Az égési sérülésekre emlékeztető gyulladások, hólyagok megjelenésekor minél előbb orvoshoz kell fordulni. Fontos az orvosi kezelés, mert ennek hiányában a később létrejövő bíborszínű vagy fekete hegek évekig megmaradhatnak. Szembe kerülve a sejtnedvük átmeneti vagy akár végleges vakságot okozhat.
Hasznos tudni, hogy nemcsak az ernyősvirágzatú növények érintése okozhat fitofotodermatitiszt, hanem a rutafélék családjában is előfordulnak furokumarinokat tartalmazó fajok (pl. kerti ruta, citrom, bergamott narancs), továbbá a füge érintése is kockázatos lehet.
Vigyázzunk az ernyősvirágzatú növényekkel!
2019. július 23. – A hazánkban gyakori vadon termő ernyősök közül a vadmurok, a pasztinák, a közönséges medvetalp, az erdei turbolya és az erdei angyalgyökér, míg a termesztettek közül a zeller, a petrezselyem, a sárgarépa és az édeskömény többszöri érintése is okozhat bőrgyulladást. A növények sejtnedve a bőrfelületre kerülve égési sérülésre emlékeztető hólyagosodást idézhet elő, ezért az arra érzékenyek esetében nem árt a fokozott elővigyázatosság!
Kínáig jutott a hír: razzia történt a szegedi BYD-gyárnál, kiszálltak az építkezésre a magyar hatóságok – az összes kínai cégnél következménye lehet A kormány átvilágítja a kínai autógyártó magyarországi beruházásához kapcsolódó korábbi döntéseket.
Kapitány István a fejéhez kap: itt az első benzinkút Magyarországon, ahol kifogy a dízel és nem lehet tankolni – „Fizikai áruhiánnyal küzdünk” Már két különálló piaci jelzés utal arra, hogy egyes kutaknál nem működik zavartalanul az ellátás.
Zelenszkij és Ursula von der Leyen nem hisz a szemének: Magyar Péter folytatja, amit Orbán Viktor abbahagyott – Magyarország odavágott Ukrajnának, megakasztotta az uniós csatlakozását Szeptemberig biztosan nem történik előrelépés Ukrajna uniós csatlakozásában a második és harmadik tárgyalási klaszter ügyében.
Kiszivárgott: titkos terven dolgozik Európa, brutális összegből fejlesztene nagy hatótávolságú rakétát, amely mélyen Oroszország belsejébe csapódna be Európa saját nagy hatótávolságú csapásmérő képességet építene ki az Egyesült Államoktól függetlenül.
Varga Mihály a parlamentben: az MNB felszámolta Matolcsy hagyatékát és visszatért az eredeti mandátumához A jegybankelnök szerint az infláció csökkenése, az erősebb árfolyam és a rekordméretű devizatartalék egyaránt erősítette a gazdaság pénzügyi stabilitását.
Újabb csapás a gazdáknak: egyik kezével ad, a másikkal elvesz az Európai Unió – nem enyhül a műtrágya körüli feszültség Az uniós döntések eredményét nem csak a gazdák, hanem a fogyasztók is megfizethetik.