A 2018-as csapadékszegény őszt egy hideg és száraz tél követte tavaly. Az idő melegebbre fordulásával azoknál a növényeknél, melyek sikeresen átvészelték a telet, megindult a vegetáció. Azonban voltak olyan őszi vetések, melyeket a csapadékmentes hónapok jelentősen visszavetettek a fejlődésben, így voltak, akik a 2019-es évet már tavasszal látható hozamkieséssel indították. Biztosításközvetítő falugazdászaink visszajelzése alapján, az aszályos időszakot követően megnőtt a mezőgazdasági biztosítások után az érdeklődés. A hosszan tartó csapadékhiányos időszakot hetekig tartó esőzés váltotta fel, ami a kultúrák egy részének még időben érkezett, viszont volt olyan terület ahol az aszály okozta kárt a belvíz kártétele követte. Ezt követte július hónap folyamán több igen jelentős vihar is, amelyek már nem csak a kultúrnövényekben okoztak jelentős veszteséget, de mezőgazdasági épületek, fóliasátrak, üvegházak és öntözőberendezések megrongálódását is okozta. A júliusi viharok okán az Agrárminisztérium a kárenyhítési rendszerben nem kezelt káreseményekre de minimis támogatás keretében nyújtott kárenyhítést. Az igényének benyújtására október folyamán volt lehetőségük a gazdáknak. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a bejelentett károk nagy többségében lett volna lehetősége az érintetteknek biztosítani a termelésükhöz szükséges berendezéseiket, ám nagyon kevesen élnek a biztosítók által nyújtott pénzügyi védelemmel.
Tapasztalataink alapján a 100 hektárnál kisebb gazdaságok jelentős többsége nem rendelkezik semmilyen biztosítással. Ugyanakkor az állami kárenyhítési alapból is csupán a kárenyhítési összeg 50 százalékát kaphatják meg a termelők, ha nincs növénybiztosításuk. Fontos hangsúlyozni, hogy a mezőgazdasági kockázatkezelés két pillérből áll: a kárenyhítési alapból és a növénybiztosításból. Utóbbira a gazdák akár 70 százalékos díjtámogatást is igényelhetnek. Hatékony védelmet a két pillér együttes alkalmazása jelent az időjárási kockázatok káros anyagi következményei ellen. Mi a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál azon is dolgozunk, hogy a különböző kockázatkezelési megoldások használata ne csak nagytermelők kiváltsága legyen! (nak.hu)
Van lehetőség a hatékony védekezésre
Itt a világ első országrésze, ahonnan teljesen kitiltották a benzines és a dízeles autókat: csak elektromos meghajtásút lehet vásárolni – ez még Európának is sok Néhány év maradt hátra a tiltás hatályba lépéséig.
Magyarország szomszédja felfegyverzi Amerikát: óriási üzletet kötöttek a határ túloldalán, Washington el van ájulva – "Az ükunokáim is ezekkel fognak tüzelni!" Most nem amerikai fegyvereket vesznek Európában, hanem fordítva.
Hihetetlen dolog történt a Mol benzinkútjain az éjjel: meghökkentő üzemanyagárakat szabott meg Magyarországon a drágulás kihirdetése után – ennyibe kerül a benzin és a dízel Nem először lepi meg az olajcég a magyar járműtulajdonosokat.
Brüsszelben tombolnak Zelenszkij váratlan lépése után: Fedorov leváltása miatt később még fájhat az ukrán elnök feje – az unióval kötött stratégiai megállapodás is veszélybe kerülhet Zelenszkij döntését látva csóválják a fejüket Brüsszelben, a kulcsminiszter távozása kérdéseket fel.
Szerbia uniós csatlakozása: Vucic kis győzelmet aratott, Brüsszel állítólag zöld lámpát adott Újabb fordulat körvonalazódik Belgrád európai integrációjában.
Magyar Péter újabb állítása dőlt meg: kiderült, hogy mennyire vannak eladósodva a magyar gazdaság szereplői Közzétette az Eurostat friss adatsorát az uniós országok vállalatainak eladósodottságáról. Ezzel az Európai Unió statisztikai hivatala megcáfolta azt a Magyar Péter által többször hangoztatott állítást, hogy a magyar vállalatok végletesen el vannak adósodva. Mint kiderült: Magyarország a közelében sincs annak a hét uniós tagállamnak, ahol meghaladja a vállalati adósság a GDP 85 százalékát, sőt, hazánk valamivel több mint 50 százalékos rátájával a mezőny alsó harmadába tartozik.