Az egyre szélesebb kört megszólító szakmai napok célja, hogy minél több, az élelmiszeriparban tevékenykedő tagunknak nyújtsunk a gyakorlatba átültethető tudást, ezáltal is hozzájárulva termelésük hozzáadott értékének növekedéséhez, valamint termékfejlesztési folyamataik fellendítéséhez.
A korábbi évek tapasztalatai és résztvevői visszajelzései azt mutatják, hogy az élelmiszergyártásba épp belekezdőknek, valamint azoknak is, akik már régóta az iparban dolgoznak – mérettől függetlenül – sok segítséget nyújt egy olyan szakmai nap, ahol lehetőségük adódik rendszerezni eddigi tudásukat, új információkat szerezhetnek, illetve a különböző ágazatok elismert szakértőivel konzultálhatnak. Minden alkalom a gyakorlat elsajátításához szükséges elméleti rész ismertetésével kezdődik. Itt a tagok megismerhetik az adott terület jogi szabályozását, a termékfejlesztés lehetőségeit, az aktuális piaci trendeket. A gyakorlatok során részletes tájékoztatást kapnak az egyes technológiák helyes alkalmazásáról, szükségességéről, azok lehetséges kockázatos műveleteiről. Egy-egy programunkon elsajátított ismeretek nagyban hozzájárulnak termékfejlesztésükhöz, együttműködési készségük, valamint erőforrás-hatékonyságuk növeléséhez.
Tavaly az eddigi témákon túl (2017-ben: tejipari gyakorlati napok, bonbon és trüffel készítés; 2018-ban: tejipari gyakorlati napok, vörösáru-gyártás, zöldség-gyümölcs feldolgozás, pálinka- és párlatkészítés) újabb tematikákkal bővítettük programjaink sorát, így megrendezésre került több húsipart érintő program (Grill termékek, Szárazáru-gyártás, Pácolt húskészítmények, Töltelékáru – gyártás), valamint sütőipari szakmai nap (Kenyérkészítés kovászos technológiával, Hűtési technológiák – hűtős kelesztés, Rozskenyérkészítés). Továbbá idén a nagy érdeklődésre való tekintettel, első alkalommal került megrendezésre a sörkészítés, valamint a likőrkészítés témáját felölelő programunk. Így 326 tagunk fejlődését segítettük, 25 szakmai nap alkalmával.
Véleményünk szerint a jó minőségű termék – főként a kisebb feldolgozók esetében – fontos mozgatórugója a helyi foglalkoztatásnak és fizetőképes kereslet kielégítésének, így a programból hosszú távon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mindhárom pillérének tagjai profitálhatnak. A versenyképesség megtartásában és fokozásában elengedhetetlen a termékválaszték bővítése, folyamatos megújítása. A képzések a résztvevő tagok számára gyakorlatban is hasznosítható tudást biztosítottak, hozzájárulva ezzel a hazai előállítók magas színvonalú, minőségtudatos élelmiszer előállításához.
Programjaink alkalmával kiosztott elégedettségi kérdőíveken adott résztvevői válaszok alapján továbbra is nagy az érdeklődés a „Tanuljunk Együtt!” programsorozat iránt, hiszen folyamatosan új témákkal, új ötletekkel fordulnak hozzánk tagjaink, valamint minden alkalommal többszörös a túljelentkezés. Így a jövő évben is szeretnénk folytatni ilyen irányú tevékenységünket, hogy az élelmiszeripar minél több szereplőjének adjunk alkalmat a fejlődésre. (nak.hu)
Újabb sikeres évet zárt a „Tanuljunk Együtt!”


Ha Amerika kaput csuk be, a Richter akkor is megtalálja az ajtót
Mérsékelt kockázatokat jelent a magyar gyógyszergyártóra nézve az amerikai gyógyszerárak letörésére irányuló elnöki kezdeményezés.
Változik a MÁV menetrendje – elsősorban hétvégente jár majd több szerelvény
Nagyszalonta és Magyarország között napi 7 pár vonat jár ezentúl.
Elég volt! Hetven európai gazdaszervezettel együtt fog tüntetni Brüsszelben a magyar agrárkamara
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hetven másik európai agrárszervezettel közösen szerveznek tüntetést Brüsszelben a kétpilléres Közös Agrárpolitika megőrzéséért.
Az EU megfenyegette Putyint, a mérvadó német lap meg kinevette a tervet
Az amerikai és az európai vezetők megvárják az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalások végkimenetelét, mielőtt újabb szankciókat léptetnének életbe. Csütörtökön kezdődik az egyeztetés Moszkva és Kijev között, amibe Donald Trump is bekapcsolódhat.
Lázár János jelentős beruházást jelentett be Petőfi szülőhelyén – a helyiek is beleszólhatnak
A kormány elhatározta, hogy Kiskőrösön létrehoz egy Petőfi Kulturális Központot. Lázár János újabb részleteket osztott meg a beruházásról.
Vakrepülés a tőzsdéken: összemérhetetlenek a profitprognózisok
Vámháborúban mindent szabad.