A Magyar nemzeti parkok hete 2019 programsorozat központi nyitórendezvényén a tárcavezető kiemelte: nemzeti parkjaink ökoturisztikai szempontból is nélkülözhetetlen egységek, amelyek reprezentálják Magyarországot.
Hazánkban jelenleg több mint 800 létesítmény, tanösvény segíti a környezeti nevelési tevékenységet, amelyből 349 részben vagy teljes egészében valamelyik nemzeti park igazgatóságának fenntartásában van – tette hozzá.
A megnyitóünnepség végén Nagy István agrárminiszter és Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára öt Pro Natura díj, tíz Pro Natura emlékplakett, 21 miniszteri elismerő oklevél mellett átadta a Magyar Tájdíjat is.
Természeti értékeink közös örökségünk, amelynek védelme komoly feladat
2019. május 24. – Sokszínű tájaink, változatos természeti környezetünk, gazdag élővilágunk közös örökségünk, védelme pedig komoly feladat, amely környezetünk kincseinek megismerésével és megmutatásával kezdődik. Ebben nyújthatnak óriási segítséget nemzeti parkjaink – mondta Nagy István agrárminiszter Kecskeméten pénteken.
Zelenszkijnél kezd elpattanni a cérna: állítólag elfogyott a türelme Trumppal szemben, nyíltan az elnök ellen fordult Ukrajna sokáig igyekezett óvatos hangot megütni az Egyesült Államokkal szemben, ám az ukrán sajtó szerint Zelenszkij türelme kezd elfogyni.
Nekiment az uniós kormányoknak az IMF: a hírhedt szervezet szerint túl sokat segítenek az embereknek az energiaválság ellen A nemzetközi szervezet szűkebb, célzottabb intézkedéseket szeretne, az általános segítség ugyanis túl drága.
Továbbra is pörög a popcornos vödör-őrület: már nem csak a vicc a lényeg, a luxusdivat is beszállt a versenybe – ez már sokkal több, mint szubkultúra Hollywood már a divatipart is bevonta ebbe a több tízmilliárd forintos üzletbe.
Gigantikus fegyverüzletet kötött Izrael: F35-ös és F15IA-s vadászgépeket vásárolnak Trump-tól Megduplázza az F35-ös vadászgépeinek számát pár év alatt az izraeli légierő – ezt vasárnap jelentette be az izraeli védelmi minisztérium.
Itt a lista: bemutatjuk azt a tíz női vezetőt, aki most formálja a világgazdaságot Nők a gazdaságban.
Kimondták: egy az egybe telibetalálhatják a német autóipart Trump vámjai – a magyar autógyáraknak is valóságos kegyelemdöféssel érhetnek fel Súlyos következményei lehetnek a német autógyártásra Trump 25 százalékra emelt vámjainak.