Szlovákia ingerülten reagált a magyar földvásárlási tervekre

Szlovákiában komoly belpolitikai vihart kavart, hogy kiderült, a magyar kormány akár több ezer hektár szlovákiai termőföld megvásárlását is tervezheti.

A magyar kormány még júliusban döntött arról, létrehozza az úgynevezett Termőföld Magántőkealapot. Ennek célja a kelet-közép-európai régióban termőföld vásárlása, megteremtve ezáltal a hazai (értsd magyarországi) mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait – olvasható a magyar kabinet határozatában.

A határozat szerint a magyar külgazdasági- és külügyminiszternek, Szijjártó Péternek az Eximbank Zrt. szakmai támogatása mellett kell kiválasztania az alapkezelőt, és azon keresztül létre kell hoznia a tőkealapot. Ennek keretösszege 400 millió euró, azzal, hogy annak 70 százalékát, 280 millió eurót a magyar állam a központi költségvetése terhére biztosít, írja a HVG.

A szlovák külügyminisztérium az agrártárcával karöltve törvénnyel akadályozná meg a földvásárlást, az ellenzéki, Robert Fico ex-kormányfő vezette Smer (Irány) pedig rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a témában – írta a pozsonyi Új Szó. Boris Kollár, a parlament elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy egy szuverén ország területén egy másik ország földterületeket vásároljon. Egyedül Igor Matovic pénzügyminiszter, korábbi kormányfő nyilatkozott higgadtan, mondhatni megértően e kérdéskörben.

A javaslatról egyelőre semmi pontosat nem tudni; valószínűsíthető, hogy a külföldi államok ingatlanvásárlásait minimum úgy szabályozná, hogy az ilyen tranzakciókról a szlovák külügy előre tudjon. Szóba került még, hogy az új jogszabály szerint termőföldet csak aktív mezőgazdászok vehessenek.

Ivan Korcok külügyminiszter a jogalkotási folyamat elindításán túl azonnali intézkedést is tett. Találkozott Ján Mrvával, a geodéziai, kartográfiai és kataszteri hivatal vezetőjével, aki máris utasítást küldött szét az ország kataszteri hivatalainak.

Eszerint a regionális irodáknak október 15-től kötelező tájékoztatniuk az illetékes szerveket arról, ha külföldi államok vásárolnának ingatlanokat.

A Pravda napilap szerint a Nyitrai és a Nagyszombati kerületben a jó minőségű termőföld piaci értéke hektáronként 5-7 ezer euró között mozog. A 400 millió euró kis része is elég ahhoz, hogy a magyar állam több ezer hektár szlovákiai termőföldet vegyen.

Attól függően, hogy ebből a pénzből mennyit szánnak a szlovákiai földvásárlásra, a magyar állam akár a szlovákiai szántóföldek több mint 1 százalékát is a tulajdonába veheti.

Peter Weiss, Szlovákia volt magyarországi nagykövete (2009 és 2013 között) szerint Magyarország megpróbálja módosítani Dél-Szlovákia gazdasági és politikai viszonyait. A postoj.sk konzervatív hírportál szerint a magyar földvásárlási terv távolról sem csak a termőföldről szól, hanem a rendkívül értékes föld alatti vízforrásokról is – főleg a Csallóköz bővelkedik vízkészletekben.

Szerző: Sidó Zoltán, Pozsony

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink