Pályázat jön a műtrágya kiváltására

Fotó: Pelsőczy Csaba
A 2027-ig rendelkezésre álló forrásokról, a gazdálkodóknak szóló tájékoztató kiadványról és a műtrágya-helyzetről is beszélt sajtótájékoztatóján Nagy István agrárminiszter.  

A Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül 2027-ig 4265 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére, ebből az összegből az idén és jövőre 1529 milliárd forint jut – mondta tájékoztatóján Nagy István agrárminiszter.

Azt szeretnék, ha ezeknek a történelmi léptékű támogatásoknak minden magyar agrárvállalkozó a nyertese lenne, ugyanakkor a pénzügyi lehetőségek csak akkor működőképesek, ha van befektetési, fejlesztési kedv a gazdálkodókban – tette hozzá, és megjegyezte, hogy ennek érdekében a kormány elősegíti az agrárvállalkozások generációváltását, kedvezőbb feltételeket teremt a családi vállalkozóknak és rendezi az osztatlan közös földtulajdont.

Az öntözésfejlesztést segítő intézkedéseikkel, illetve a hazai termékek vásárlására irányuló ösztönző kampányokkal is arra törekszenek, hogy az agráriumban élők megtalálják vidéken boldogulásukat. 2010 óta a magyar mezőgazdaság jelentős fejlődésen ment keresztül a gazdák és a kormány közös munkájának köszönhetően – emelte ki. Ezt mutatja be a Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért! című idei, gazdáknak szóló tájékoztató kiadvány, amely a magyar mezőgazdaság helyzetéről igyekszik átfogó képet adni.

Nagy István egy kérdésre válaszolva elmondta, lesz elegendő műtrágya a gazdák számára a tavaszi munkák megindulásához. Ezen felül közölte, rövidesen olyan pályázati konstrukciót jelentenek be, amellyel nagy volumenű műtrágya kiváltást tudnak elérni.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink