Az ágazat az elmúlt másfél-két évben jó eredményeket produkált, de tavaly szeptember környékén már látszott, hogy kezdenek felhalmozódni a készletek, amelyek még a legderűlátóbb piaci prognózisok szerint is ki fognak tartani júniusig.
A piaci folyamatok alakulásában nagy szerepük volt a különböző állatbetegségeknek, így 2017-ben a madárinfluenzának – amelynek hatásait a magyar baromfiágazat az elmúlt évben már maga mögött hagyta -, valamint az afrikai sertéspestisnek (ASP). Az ASP miatti korlátozó intézkedések nyomán az európai piacon ragadt hús letöri a baromfiárakat, és ez szakértők szerint hosszabb ideig meghatározó tényező marad – írta a lap.
Ehhez hasonló közvetett, de erős befolyása lehet a Brexitnek is. Az Egyesült Királyság ugyanis közel sem önellátó baromfiból, és az európai beszállítók által a brit piacon értékesített baromfihús sorsa bizonytalan, az onnan kiszoruló áru elhelyezése valószínűleg sokaknak megoldhatatlan gondot okoz majd – hívta fel a figyelmet Csorbai Attila, hozzátéve: eközben Ukrajnából továbbra is nagy mennyiségben érkezik az európai piacra legálisnak tűnő, de inkább féllegális áru, ami szintén árlenyomó tényező.
Nem jók a baromfipiac kilátásai


2019. február 5. – Nem jók a csirkehúspiac idei kilátásai, mert világszinten és az EU-ban is túltermelés van, ami nyomott árakat eredményez – mondta a Világgazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BIT) elnök-igazgatója.
Tűzszünet helyett tűzvihar: Oroszország továbbra is támadja Ukrajnát
Kijev szerint diplomáciai megoldást keresnek, de Moszkva hallgatásba burkolózik.
Richter: tizedével apadhatott a gyógyszergyártó nyeresége
Tíz százalékkal bővülő árbevétel mellett ugyanilyen mértékű profitcsökkenéssel indíthatta az idei évet a magyar gyógyszergyártó.
Ankara mielőbbi orosz-ukrán tárgyalást sürget – így zárható le a háború a törökök szerint
Mielőbbi találkozást sürgetett a török külügyminiszter Oroszország és Ukrajna vezetője között.
Kibékülnek a gazdasági nagyhatalmak: Magyarország kiváló pozícióban van, hogy kihasználja az amerikai-kínai vámmegállapodást
A miniszter a Bank of China vezetőjével folytatott budapesti tárgyaláson értékelte a fejleményeket.
Elemző: kiváló az OTP jövedelmezősége, néhány soron a vártnál is jobban teljesített a bank
Ha volt is meglepetés a gyorsjelentésben, az mind pozitív volt.
Cégvásárlások: hidegen hagyja a piacot az alacsony növekedés
Csúcson pörög az M&A-piac.