Az ágazat az elmúlt másfél-két évben jó eredményeket produkált, de tavaly szeptember környékén már látszott, hogy kezdenek felhalmozódni a készletek, amelyek még a legderűlátóbb piaci prognózisok szerint is ki fognak tartani júniusig.
A piaci folyamatok alakulásában nagy szerepük volt a különböző állatbetegségeknek, így 2017-ben a madárinfluenzának – amelynek hatásait a magyar baromfiágazat az elmúlt évben már maga mögött hagyta -, valamint az afrikai sertéspestisnek (ASP). Az ASP miatti korlátozó intézkedések nyomán az európai piacon ragadt hús letöri a baromfiárakat, és ez szakértők szerint hosszabb ideig meghatározó tényező marad – írta a lap.
Ehhez hasonló közvetett, de erős befolyása lehet a Brexitnek is. Az Egyesült Királyság ugyanis közel sem önellátó baromfiból, és az európai beszállítók által a brit piacon értékesített baromfihús sorsa bizonytalan, az onnan kiszoruló áru elhelyezése valószínűleg sokaknak megoldhatatlan gondot okoz majd – hívta fel a figyelmet Csorbai Attila, hozzátéve: eközben Ukrajnából továbbra is nagy mennyiségben érkezik az európai piacra legálisnak tűnő, de inkább féllegális áru, ami szintén árlenyomó tényező.
Nem jók a baromfipiac kilátásai
2019. február 5. – Nem jók a csirkehúspiac idei kilátásai, mert világszinten és az EU-ban is túltermelés van, ami nyomott árakat eredményez – mondta a Világgazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BIT) elnök-igazgatója.
Trump váratlan bejelentése: Amerika katonai csapást mért a világ egyik legnagyobb olajhatalmára – "Pokollal kell fizetniük, és ma éjjel ez történt" Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigéria területén az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében – jelentette be Donald Trump, amerikai elnök washingtoni idő szerint a csütörtök esti órákban.
Állampapír: igazi flúgos futam jön a jövő év elején, csak januárban 550 milliárd euró mozdul meg – belecsapnak a lecsóba a hollandok Az év eleje nagyon rázós lesz az állampapírpiac számára; csak januárban 550 milliárd euró mozdul majd meg.
Vizes benzin, beleköptek Lázár János levesébe, rakétavetők érkeznek hazánkba – a magyar gazdaság legolvasottabb cikkei decemberben Az év utolsó hónapjában új szintre lépett a konflikus Lázár János és a Strabag között.
Zelenszkij Washingtonban próbálja meg eladni a béketervét, de nem jut be Trumphoz, akárhogy próbálkozik Zelenszkij teljes stábját magával vitte, amerikai részről azonban egyelőre néma csend fogadja a javaslatokat.
Rejtélyes újgazdagok vásárolják fel a festményeket: pluszban zárta az évet a két legnagyobb aukciós ház Tizenhét százalékkal nagyobb bevételre tett szert az aukciós ház.
Hollandia a második a karácsonyi dekorációk exportlistáján, de így is fényévekre van Kínától Több milliárd dollár értékben használ fel a világ minden évben karácsonyi díszeket.