– A gazdák nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy az alternatív tojótyúktartásra álljanak át, a váltás rövid időn belül hatalmas befektetést igényelne, hiszen a magyar termelés 90 százaléka ketreces tartásból származik – nyilatkozta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke. Pákozd Gergely kifogásolta, hogy semmilyen szakmai egyeztetés nem történt az áruházláncok bejelentése előtt, miszerint rövid időn belül beszüntetik a ketreces tartásból származó tojások árusítását. Döntésüket azzal magyarázták, hogy a szabadtartás fenntarthatóbb, kevésbé terheli a környezetet, azonban erről még mindig folynak viták, nem csak a tojáságazatban, de az egész mezőgazdaságban – tette hozzá az alelnök.
Kérdésesek az úgynevezett alternatív termelési módok, hiszen így a tojótyúkoknak nagyobb területre és több takarmányra van szükségük, vagyis az energiafelhasználás is jóval magasabb lesz – fűzte hozzá. Érthetetlennek tartják az állatjóléti indokokat is, mivel az Európai Unióban nagyon szigorúak a szabályok, és 2012-ben le kellett cserélni a tojótyúk-technológiát, éppen az állattartási körülmények javítása érdekében – jegyezte meg Pákozd Gergely.
Nálunk a tyúkok ketrecben vannak


Német energiaipar: szép dolog a megújuló energia, de mi van, ha nem fúj a szél?
Az idén az első negyedévben Németországban az átlagos szélsebesség 5,5 méter/másodperc alá esett. Legutóbb ilyen alacsony szélsebességeket 1972–1973-ban, illetve korábban 1963-ban mértek. A német energiaipar meghatározó részét a szélenergia adja - válságban a szektor.
Interjút adott a TV2-nek Orbán Viktor
Orbán Viktor: nem engedhető meg, hogy háborúpárti propagandát folytassanak külföldi pénzen Magyarországon
Jogszabályi változások miatt, lehet vonzóbb a családoknak az egészségpénztári tagság
Gluténmentes termékekre és digitális eszközökre is egyszerűbben költhető.
Összeütközött két helikopter Finnországban
Két polgári helikopter ütközött és a földre zuhant. Összesen öt ember volt a fedélzeten.
Szalai Piroska: Magyarországon az olcsó munkaerő és a magyar családok megszorulására kellene számítani
Ukrajna uniós csatlakozása beláthatatlan gazdasági és társadalmi következményeket hozhat Magyarországra - közölte Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó.
Trump rápirított a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi láncára: ne emeljen árakat, nyelje le a vámokat
Az amerikai elnök azzal vádolta a Walmart kiskereskedelmi láncot, hogy a vámokat ürügyként használja arra, hogy emelje az árakat.