– A gazdák nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy az alternatív tojótyúktartásra álljanak át, a váltás rövid időn belül hatalmas befektetést igényelne, hiszen a magyar termelés 90 százaléka ketreces tartásból származik – nyilatkozta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke. Pákozd Gergely kifogásolta, hogy semmilyen szakmai egyeztetés nem történt az áruházláncok bejelentése előtt, miszerint rövid időn belül beszüntetik a ketreces tartásból származó tojások árusítását. Döntésüket azzal magyarázták, hogy a szabadtartás fenntarthatóbb, kevésbé terheli a környezetet, azonban erről még mindig folynak viták, nem csak a tojáságazatban, de az egész mezőgazdaságban – tette hozzá az alelnök.
Kérdésesek az úgynevezett alternatív termelési módok, hiszen így a tojótyúkoknak nagyobb területre és több takarmányra van szükségük, vagyis az energiafelhasználás is jóval magasabb lesz – fűzte hozzá. Érthetetlennek tartják az állatjóléti indokokat is, mivel az Európai Unióban nagyon szigorúak a szabályok, és 2012-ben le kellett cserélni a tojótyúk-technológiát, éppen az állattartási körülmények javítása érdekében – jegyezte meg Pákozd Gergely.
Nálunk a tyúkok ketrecben vannak
2019. május 22. A gazdáknak nincs pénzük arra, hogy alternatív tojótyúktartásra álljanak át
Lábon lövi a kínai dróngyártást az USA —a legfontosabb gyártót tiltják ki a piacról Az Egyesült Államok nem kér a kínai drónokból többé.
Brutális jóslat érkezett az arany árfolyamáról: a nagy külföldi bank leírta, mi történhet vele 2026-ban – vészforgatókönyvekre készíti fel a világot A következő évre szóló előrejelzéseknek nem kell feltétlenül földhözragadtnak lennie.
Ez most fájt a románoknak: a semmiből bejelentették a svédek, hogy kivonulnak az országból – szlovákoknak adják át a céget Harminc év után döntöttek így.
Új ország vezeti be az eurót: ítéletet mondott róla a nagy amerikai hitelminősítő – máris itt a következménye az átállásnak A Moody's döntése nem az ország besorolását javítja, hanem a cégek által elérhető eredményt.
Végleg lenyúlnák Európa legnagyobb atomerőművét az ukránoktól az oroszok A Roszatom szerint a megszállt létesítményt az orosz törvényekkel összhangban csak ők üzemeltethetik.
Lenyúlnák Budapesttől a békecsúcsot, hosszasan sorolta az új jelentkező, miért őt válasszák – mutatjuk, melyik tudja a magyar fővárost is lepipálni Egyre többen szeretnék, hogy az orosz-ukrán háború lezárását célzó tárgyalásokat náluk tartsák meg.