MOSZ: olcsó forrás kell a gazdálkodóknak

Forrás: Getty Images
Az Agrár Széchényi Kártya igénybe vételi lehetőségének meghosszabbítását tartja szükségesneki a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).

A mezőgazdasági termelőknek a katasztrofális tavalyi év után minden forráslehetőségre szükségük van, hogy finanszírozni tudják az idei évi termelésüket – írja közleményében a MOSZ. Az érdekképviselet szerint ehhez rengetegen szorulnak hitelfelvételre. Mivel a piaci kamatok évtizedek óta nem látott magasságba ugrottak, így kiemelt jelentőséggel bírnak azok a hitelkonstrukciók, amik kedvezményes feltételekkel vehetőek igénybe – tették hozzá.

Ilyen lehetőség a Széchényi Kártya keretében történő hitelfelvétel, ami július 31-ig minden gazdasági szereplő számára biztosítja a kedvezmény igénybevételét. Kivéve a mezőgazdasági termelőknek, a gazdáknak – hívja fel a figyelmet a MOSZ.

Ők már nem élhetnek az Agrár Széchényi Kártya nyújtotta előnyökkel,

mivel a számukra meghirdetett program – az érdekképviselet szerint érthetetlen okokból – március végén kifut, így a banki bírálathoz szükséges egyhónapos átfutási időre is tekintettel már hetek óta nem adhatják be a kérelmeiket.

A MOSZ érthetetlennek tartja, hogy mindenki más július 31-ig élhet ezzel a lehetőséggel, csak épp az a kör nem, akinek az egyik legnagyobb szüksége lenne rá. A gabonakészletek – az ukrán import és a januárig életben lévő export engedélyezés következtében – eladhatatlanul hevernek a tárolókban. A termelési költségek drasztikusan nőnek, a gabonaárak zuhannak. A termelők nem jutnak pénzhez, sokaknak nincs elég forrása ahhoz, hogy megfelelő módon meg tudja finanszírozni a jó terméshez szükséges inputanyag beszerzéseket, ami miatt veszélyben van az idei termés egy része.

A MOSZ szerint legalább év végéig meg kell hosszabbítani a kedvezményes Agrár Széchényi Kártya igénybe vételi lehetőségét, különben – különösen egy tavalyihoz hasonló év esetén – olyan likviditási gond alakulhat ki az ágazatban, ami tömeges csődökhöz és újabb élelmiszerár emelkedéshez vezethet. Ennek elkerüléséhez most kellene biztosítani a forrásokat – állítja a MOSZ.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink