Megdöbbent az agrárminiszter a lovaglás lecserélésén

Forrás: MTI
Fotó: Czeglédi Zsolt
Nagy István agrárminiszter szerint mélységesen megdöbbentő, jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) azon döntése, amelynek értelmében kivette a sportág programjából a lovaglást.

Az agrártárca vezetője csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: „nekünk magyaroknak az öttusa egy fontos sportág, hazánk vezeti az olimpiai örökrangsort kilenc arany-, nyolc ezüst- és hat bronzéremmel”. A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel az ötkarikás játékok programjában, a sportágak eddig még sosem cserélődtek – idézte fel.

Mint hangsúlyozta, az öttusa sportra a koronát éppen a lovaglás tette föl: „a ló által a lovaglás volt az öttusa sport legizgalmasabb, előre egyáltalán nem prognosztizálható versenyága, ahol megmutatkozott a ló és az ember harmonikus értéket teremtő, eredménnyel mérhető együttműködése is”.

Nagy István úgy fogalmazott: „mi magyarok a sportok és a lovak iránti elkötelezettségünkből az öttusa sport gyásznapjává nyilvánítjuk 2021. november 2-át”. Mint kifejtette, „a ma világát belengő láthatatlan szörny”, amely évezredes kultúrákat, természeti és épített értékeket, emberi hitet és sorsot tönkretevő ámokfutása elérte a sportot is nevesül az öttusa sportágat. A miniszter bejegyzésében idézte Avery Brundage-t, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének szavait, amely szerint „ha a sport templomába belépsz hagyd a küszöbön kívül a nagypolitikát”.

Az agrárminiszter szerint a sporttal szembeni legnagyobb tiszteletlenség, amikor „megmagyarázhatatlan indokokra hivatkozva érdekkörök vindikálják a jogot a legklasszikusabb, emberi tevékenységhez közeli, nagy hagyományú sportágak szakmai evidenciáinak megváltoztatását„. Mint írta, az öttusát pontosan az emberi teljesítőképesség sokoldalúsága emelte arra a megtisztelő szintre, amelyet úgy tudunk legfrappánsabban megnevezni, hogy az öttusázók a sportág polihisztorai.

A lovas versenyág nélkül ezután már nem illő kifejezés a sportág megnevezésében az öttusa jelző.

„Az öttusa sportra a koronát pontosan a lovaglás tette föl, ahol két élőlénnyel és nem egy élettelen közeg vagy tárggyal való kapcsolat eredménye számított. Mélységesen megdöbbentő, megalázó és jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó ez a minősíthetetlen politikai döntés” – zárta bejegyzését

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink