A globális élelmiszerellátási láncban a megtermelt élelmiszerek mintegy egyharmada végzi hulladékként, amely körülbelül 1,3 milliárd tonnát tesz ki évente. Magyarországon mintegy 1,8 millió tonnára becsülik az évente keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. Ennek nagyobbik része a háztartásokban termelődik. A Nébih EU LIFE támogatással megvalósuló Maradék nélkül programja ezt hazánkban 2016-ban fejenként évi 68 kg-ra becsülte az EU által ajánlott módszertannal elvégzett háztartási mérés alapján. Kiderült továbbá, hogy e mennyiség fele egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne. Legnagyobb arányban készételeket pazarolunk, ezt követik a pékáruk, majd a zöldségek és gyümölcsök.
A program kiemelt figyelmet fordít a fogyasztói-, és azon belül a gyermekkori szemléletformálásra, ugyanis a nemzetközi tapasztalatok alapján azok a kampányok sikeresek hosszú távon, amelyek a jövő vásárlóit is megszólítják. A gyermekkori szemléletformálás segítségével megelőzhető, hogy a „rossz” szokások váljanak rutinná. Az általános iskolásoknak készített oktatási csomag alapját az élelmiszerpazarlás témakörét körbejáró, szabadon letölthető ismeretterjesztő kiadvány képezi. Erre épülnek az animációs videók, valamint a szerkeszthető formában megosztott prezentációk is.
A Maradék nélkül iskolai program 2018-as indulása óta összesen mintegy 320 000 gyermeket szólított meg. A tavalyi évben 2666 általános iskola 5-7. osztályos diákjai kapták kézhez az ismeretterjesztő kiadvány egy-egy nyomtatott példányát. A pedagógusok meghívására a Hivatal munkatársai 46 osztály 1400 tanulójának tartottak bemutató foglalkozásokat.
A Nébih bízik abban, hogy a gyerekeken keresztül szülőket is sikerül megszólítani. A felnőtt lakosság szemléletformálásában azonban nagy segítséget nyújtanak a média munkatársai is, hiszen az elmúlt években kiemelt figyelem övezi az élelmiszerpazarlás témáját, legyen szó a vállalatok élelmiszer-felajánlásáról, a karitatív szervezetek tevékenységéről vagy éppen arról, hogy mi magunk mit tehetünk azért, hogy a háztartásunk fenntarthatóbb legyen. Kivételesen ugyanis olyan problémáról van szó, amely megoldásához elsősorban nem több pénzre, hanem több figyelemre van szükség.
Maradék nélkül…


2019. október 16. – Az élelmezési világnapot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, vagyis a FAO egy magyar javaslat alapján 1976 óta minden évben megtartja. Az élelmezési világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az éhezés felszámolására, és összefogásra ösztönözzön. Az élelmiszer érték, pazarlásának megelőzése pedig nem csupán környezetvédelmi és gazdasági, de erkölcsi kérdés is. Erre is gondolunk az élelmezési világnapon, október 16-án.
Így játszanak ők, a Wall Street nagyágyúi – a Goldman a Richter partnerére tett, de mi lehet Buffett titkos befektetése?
Milyen részvényt kezdett el Warren Buffett nagy titokban vásárolni?
Az árréscsökkentés szabályait a kormányhivatal munkatársai is figyelik
Már a drogériákban is élnek az új szabályok.
Egyre több pénz megy befektetési jegyekbe, és ezért a bankok is mindent megtesznek
Nagyon veszik a befektetési jegyeket a háztartások, amihez a bankok rendszeres megtakarítási programjai is hozzájárulnak.
Brexit után újra közelebb: London és Brüsszel átfogó egyezséget kötött – kiemelt helyet kapott a fiatalok mobilitása
Az Egyesült Királyság és az EU új megállapodásban rögzítette a jövőbeli kapcsolatukat több területen, köztük a halászatban, a kereskedelemben és a biztonságpolitikában.
Európa legerősebb hadseregét akarja létrehozni Merz – de mi kell ehhez?
Friedrich Merz német kancellár ambiciózus terveihez csak a pénz nem elegendő.
Módosít az EU a közös agrárpolitikán – erre kell felkészülniük az érintetteknek
A versenyképesség javítása az EU fontos célkitűzése.