Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint az Európai Unió (EU) 2018. december 31-ig tette lehetővé a tagállamoknak, hogy a gabonafélékre és az olajos magvakra fordított adózást alkalmazzanak. A fordított adózás azt jelenti, hogy az adót a termék vásárlója fizeti meg az állam részére, a számlát az általános forgalmi adó felszámítása nélkül állítják ki, az adót majd a vevőnek kell befizetnie.
A fordított adózást eddig az Európai Bizottság egyedileg engedélyezte és kellett hozzá a többi tagállam támogatása is, azonban idén októberben az EU olyan szabályozást fogadott el, amely tagállami hatáskörbe utalja ennek a döntésnek a lehetőségét. Ez tette lehetővé, hogy Magyarország a továbbiakban is alkalmazza a gabonánál a fordított áfa-fizetést.
Az agrártárca szerint az áfa-fizetés megfordítása azért hatékony eszköz, mert nem csökkenti a költségvetés bevételeit, ugyanakkor hatásosan növeli az ágazat átláthatóságát. A gabona-, olaj- és fehérjenövény szektorokban 2012-ben bevezetett fordított forgalmi adó rendszere jelentősen javította piaci viszonyokat. A korábban az ebből fakadó mintegy 30 százalékos feketegazdaság lényegében megszűnt. A gabonaszektor is támogatta az adózásfajta meghosszabbítását.
Marad a fordított áfafizetés a gabonaféléknél
Január elsejétől 2022. június 30-ig meghosszabbodik a fordított forgalmi adózás alkalmazása az üvegházhatású gázok, valamint az acélipari termékek mellett a gabonafélékre és az olajos magvakra is.
Turbulens időkben szét kell teríteni a befektetéseket, hónapról hónapra változhat, hogy épp mi válik be Megszelídül a forint, de a magyar részvények már nem olcsók.
Érik az újabb botrány Németországban: rendőrök lepték el a Deutsche Bank központját – korábban is meggyűlt már a baja a hatóságokkal a hitelezőnek A legnagyobb német bank frankfurti központjában vizsgálódtak a hatóságok, az elmúlt években már nem először.
Augusztus 20-i tűzijáték: nem várt fordulat, Balásy cége helyett Balásy korábbi partnere lett a nyertes Egyetlen ajánlat érkezett az augusztus 20-i állami ünnepség lebonyolítására kiírt rendkívüli közbeszerzésre. A nyertes cég mintegy 3,9 milliárd forintos ajánlatot tett.
Kezdődik: Kármán András máris belenyúl a költségvetésbe – 1600 milliárdot vonna el egyetlen tollvonással Fontos törvényjavaslatot nyújtott be kedd este a kormány.
Több botrányos eset sem törte meg az ukrán tojásimport lendületét – nő a nyomás az uniós termelőkön A tojásimport több mint háromnegyede Ukrajnából és az Egyesült Királyságból származott.
Vitézy Dávidtól hatalmas feladatot kapott a MÁV: azonnal fel kell állítani rá a szupercsapatot Hegyi Zsoltnak Több évtizede elvett funckiót kap vissza a MÁV.