Lefaragta az aszály az agrárjövedelmeket

Az Agrárközgazdasági Intézet becslése szerint idén a termelői árak 46 százalékkal emelkedtek, az előállított termékek mennyisége viszont számottevően csökkent, különösen a növénytermesztésben, amely több mint negyedével kevesebb termést produkált.

Idén a mezőgazdaság teljes kibocsátásának folyó alapáron számított értéke 15,2 százalékkal haladta meg a tavalyi eredményt, és elérte a 4 ezermilliárd forintot – közölte a mezőgazdasági számlarendszer alapján készült első becslését az Agrárközgazdasági Intézet (AKI), amelyet a Világgazdaság foglalt össze. Ez a bővülés a növekvő árak által meghatározott környezetben, számottevő termeléscsökkenés mellett következett be. Az előzetes adatok szerint növényi termékekből 27,6, állatokból és állati termékekből pedig 6,1 százalékkal kevesebbet állítottak elő idén a gazdálkodók.

A termelés költségei összességében 35,3 százalékkal emelkedtek, így a bruttó hozzáadott érték 14,6 százalékkal, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 3,1 százalékkal lett alacsonyabb 2022-ben, mint egy éve. Az egy teljes munkaidős dolgozóra kalkulált, mezőgazdasági tevékenységből származó reáljövedelem is csökkent, 4,9 százalékkal lett alacsonyabb a tavalyinál.

Kilőtt a búza ára

A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői árai 47,6 százalékkal, az élő állatoké és az állati termékeké pedig 41,8 százalékkal emelkedtek idén. A mennyiség és az árak változásának következtében – figyelembe véve a termeléshez kötött támogatásokat – a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának értéke folyó alapáron 6,9, az állatok és állati termékek kibocsátásának értéke 33 százalékkal nőtt.

Az idei aszály következtében gabonafélékből 36,5 százalékkal kevesebb termett, a kukorica termésátlaga az előzetes adatok szerint hektáronként 3,4 tonna volt idén, ami 55 százalékkal rosszabb, mint az ötéves átlag és 44 százalékkal gyengébb az előző évinél.

A mezőgazdasági termelői árak növekedése idén jelentős volt, de az egyes ágazatoknál nagy eltéréseket tapasztalhatunk. Az összességében 46 százalékos áremelkedésen belül a gabonafélék 73, az ipari növények 51, a zöldségfélék 25, a burgonya 29 százalékos áremelkedésével számol az AKI, a gyümölcsféléknél és a szőlőnél viszont a becslés szerint csupán 0,8 százalékos volt a termelői ár növekedése. A gabonafélék közül a közönséges búza termelői ára várhatóan 80 százalékkal, az árpáé pedig mintegy 86 százalékkal magasabb 2022-ben, mint az előző évben.

A kukorica termelői ára 54, a rozsé 89, a rizsé pedig több mint 94 százalékkal lesz magasabb.

A gyümölcsfélék közül a körte termelői ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 33 százalékkal, a nagy volumenben előállított almáé viszont csupán 5 százalékkal. Ritka kivételként az őszibarack termelői ára csökkent, igaz, szerény, 1,2 százalékos mértékben. Az ipari növények termelői árának növekedése általánosságban 51 százalékos volt. Az élő állatok és állati termékek termelői ára az első becslés adatai szerint 44 százalékkal emelkedett.

Csökkent az állatlétszám

Az állattenyésztésben szarvasmarhából 8, sertésből, 6, baromfiból pedig 10 százalékkal kevesebb az idei produktum, a tejtermelés 3 százalékkal csökkent, ellenben a megtermelt tojás mennyisége a tavalyi szinten maradt. Eközben a sertés termelői ára 50,7 százalékkal emelkedett, a baromfié 45,8, a szarvasmarháé 36 százalékkal nőtt. A tej termelői ára az előző évi szintet 49,7 százalékkal, a tojás ára pedig 47,7 százalékkal múlta felül.

Idén nőtt az állattenyésztés részaránya: a két alaptevékenység, a növénytermelés és a kertészet, illetve az állattenyésztés kibocsátásának aránya az előzetes számítások szerint 2022-ben 60-40 százalék. Ez az arány 2021-ben 65-35 százalék volt.
A folyó termelőfelhasználás, vagyis a termékek előállítására és a szolgáltatások nyújtására fordított összeg 2022-ben az előzetes adatok szerint 2768 milliárd forintot tett ki. Az AKI számításai szerint a ráfordítások árai 43,4 százalékkal növekedtek 2022-ben. Ezen belül

a legnagyobb mértékben a műtrágya és talajjavítószer-költségek emelkedtek, több mint a duplájukra, 128,5 százalékkal.

A második legnagyobb tétel, a takarmányköltségek 41,8 százalékkal emelkedtek, míg a növényvédő szerekre fordított költség 13,8 százalékkal haladta meg az előző évit.

Tíz év alatt duplázódott a reáljövedelem

A mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke előző évi áron 38 százalékkal mérséklődött, folyó áron 14,6 százalékkal esett 2022-ben. Az idei évben a 100 forint értékű folyó alapáron mért kibocsátás előállításához 70 forint értékű inputot használtak, ami 17,5 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest.

A mezőgazdaságban keletkező nettó vállalkozói jövedelem folyó alapáron 3,1 százalékkal lett kevesebb az egy évvel korábbinál. A munkaerő-ráfordítás 2,3 százalékkal mérséklődött 2022-ben, és csökkent az egy teljes munkaidős dolgozóra kalkulált mezőgazdasági tevékenységből keletkező reáljövedelem is, mégpedig 4,9 százalékkal. Az AKI megjegyzi, hogy a jövedelem változását a 2010-es szinttel összevetve az látszik, hogy tíz év alatt az egy mezőgazdasági dolgozóra eső számított reáljövedelem 93,4 százalékkal bővült.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink