A londoni kutatást ismertető BBC emlékeztet, hogy világszerte példátlan mértékben halnak ki növényfajok: minden ötödik vadon élő növényt veszélyezteti a kipusztulás. John Dickie, a nyugat-sussexi Wakehurstben működő Kew’s Millennium Magbank tudósa szerint az új módszer biztosítékot nyújthat a vadon élő növények megőrzésére. A magbank bomba-, áradás- és sugárzásbiztos tárolást nyújt a növényfajoknak. Egy kitűzött cél szerint 2020-ig a veszélyeztetett növényfajok 75 százalékát akarják elhelyezni a bankban, ám az előrejelzések szerint ez valószínűleg nem teljesül, mivel sok magot nem lehet a megszokott módon tárolni.
A Nature Plant folyóiratban közölt tanulmány szerint a növényfajok 36 százaléka esik ebbe a kategóriába, ebből 33 százalékot tesznek ki a fák és 10 százalékot a gyógynövények. „Nem minden növény szárított magja tárolható fagyasztóban, a többi növényhez hasonlóan. Például a tölgyeknek és a gesztenyének olyan érzékeny magja van, hogy ha ezt kiszárítjuk, el is pusztul a növény – mutatott rá Daniel Ballesteros, a Millennium Magbank krioprezervációs (fagyasztva tárolt) rendszerének munkatársa. A mélyhűtéses megőrzés során kiemelik a növény embrióját a magból, majd folyékony nitrogénben hűtik le nagyon alacsony hőmérsékletre. Ez lehetővé teszi, hogy az olyan fákat is, mint a tölgy, megőrizzék a jövő számára.
A kutatók szerint azonban további beruházásokra van szükség ahhoz, hogy a hagyományos magbankok mellett tökéletesítsék az új mélyhűtéses technológiát, és kialakítsák a megfelelő létesítményeket tároláshoz. A Millennium Magbank jelenleg mintegy 40 ezer vadon élő növényfajt tárol szárítva, mínusz 20 Celsius fokon.
Új laboratóriumi technológia segíthet az élővilág diverzitásának megmentésében
Termékenységi laboratóriumokban kikísérletezett úttörő technológiával megőrzött növények jelenthetik a biztosítékot a természetben veszélyeztetett növényfajok fennmaradásában.
Aggódhatnak az európai bortermelők, minden terméküknek van amerikai alternatívája
Az amerikai alkoholimport harmada európai.
A Nike Killshot az új Adidas Samba
A két sportszeróriás öldöklő cipő-küzdelmében eddig az Adidas állt nyerésre retrócipői révén. Most a Nike is feltúrta az archívumokat és Killshot csukák sikere lehetőséget kínál neki a felzárkózásra.
A MÁV elárulta, hol folytatódik a győri vonal felújítása
A helyreállítás idejére, március 24-től május 9-ig módosul egyes S10-es, G10-es, S12-es személyvonatok és a soproni, szombathelyi InterCityk menetrendje a győri fővonalon.
Így vitték el a lottófőnyereményt Texasban az összes kombináció kitöltésével
A lottónyertesek semmit sem bíztak a véletlenre, de csak a szelvények kitöltése is bravúros teljesítmény volt.
Erősen fertőző rühjárványt észleltek az Egyesült Királyságban
A Daily Mail egy rendkívül fertőző rühjárványról számolt be az Egyesült Királyságban.
Rendkívüli állapotot hirdettek a Dunaszerdahelyi járásban
A száj- és körömfájás elterjedésével kapcsolatban rendkívüli állapotot hirdetett ki péntektől a Dunaszerdahelyi járásban.