Sörpiaci fellendülés jöhet

Forrás: Getty Images
Az omikron miatti globális keresletcsökkenési aggályok enyhülnek, a sörpiac már a járvány elleni korlátozások végét árazhatja.

Hatalmas ralival kezdték az új évet a világpiacot uraló két európai sörgyártó, azaz a belga AB InBev és a holland Heineken részvényei – derül ki Nagy-György János minap közzétett elemzéséből, amelyet a VG idézett. A jelek arra mutatnak, hogy az omikron miatti keresletcsökkenési aggályok kezdenek enyhülni, és a piac már a járvány ellen bevezetett korlátozások közelgő végét árazhatja – indokol az elemző. Ráadásul jelenleg szigorú és általános korlátozások inkább csak Európában keserítik meg a sörivók mindennapjait, az óvilág azonban már egyébként is egyre kisebb szerepet játszik a globális sörfogyasztás egészén belül.

Az AB InBev október végén közreadott harmadik negyedéves gyorsjelentése pedig megmutatta, hogy még a korlátozások mellett is felül lehet múlni a járvány előtti eredményeket. Az infláció az alapanyagárak emelkedésén keresztül persze költségoldalon fenyegetést jelent a profitra, amit viszont az utóbbi időben a cégek prémium- és szuperprémium-termékek bevezetésével ellensúlyoznak.

A belga konszern tavalyi évétől az elemzői konszenzus amúgy 15 százalékos növekedéssel 53,8 milliárd eurós bevételt vár, amely meghaladná a járvány előtti utolsó békeévben, azaz 2019-ben elért forgalmát is.

Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 63 százalékkal emelkedhetett, ám a marzsok még a járvány előtti szintek alatt alakulhattak.

A Heineken részvényei már decemberben felfelé indultak, és már a korábbi csúcsokat teszteli a holland prémiumpapír. Az elemzői konszenzus úgy véli, a Heineken nettó profitja megduplázódhatott 2021-ben, és bevételsoron is 9 százalékos növekedésre lehet számítani. A járvány előtti eredményeket viszont a várakozások szerint csak idén szárnyalhatja túl a társaság.

A szektor globális vállalatai előtt hosszabb távon is ígéretes növekedési potenciált lát a Technaivo brit elemzőcég. A sör világpiaca évi 2,45 százalékos összetett éves bevételnövekedési ütemet (CAGR) diktálhat 2020-tól 2025-ig, azaz 5 év alatt 89 milliárd dollárral, 685 milliárd dollárra nőhet az iparágban működő cégek összesített forgalma.

Szező: Murányi Ernő

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink