A kávébab útja a termőföldtől a poharakig kalandos. Általában a Földön körbefutó Kávé-öv hegyeiben kezdődik valahol a Baktérítő és a Ráktérítő között. A három fő termőhely Latin-Amerika, Afrika, ezen belül az Arab-félsziget és Ázsiában a Csendes-óceán térsége. Minden egyes zsákot kézzel szedett kávéval töltenek meg, majd hosszú utat tesznek meg teherhajókon, míg a babok a pörkölőbe, majd a kávézókba kerülnek.
A Starbucks 2004-ben indította el C.A.F.E. Practices programját, hogy biztosítsa a fenntartható és etikus forrásból származó kávébeszerzést. Az etikus beszerzésre és termesztésre vonatkozó program mellett, amely kitér a termékminőségre, az átláthatóságra, a közösségi felelősségvállalásra, a környezetvédelmi intézkedésekre, valamint a jobb életminőség érdekében végzett üzletvitelre, a Starbucks elhivatott a környezeti lábnyomának csökkentése mellett. A vállalat 2020-ban magyarországi kávézóiban papírra cserélte a műanyag szívószálakat, bevezette a szívószálmentes fedőt, valamint lehetővé teszi a reusable cup használatát, amelynek értelmében a vendégek saját poharukba kérhetik az italokat, így csökkentve a keletkezett hulladék mennyiségét.
„A kávé világnapja rendkívül fontos számunkra, hiszen vállalatunk célja, hogy a legkiválóbb minőségű italokat fenntartható formában kínálja vendégeinek. A jeles nap alkalmából kávékóstolóval várjuk a Starbucks-közösség tagjait kávézóinkban. Az elmúlt időszak szinte mindenkit nem várt kihívások elé állított, éppen ezért szeretnénk vendégeinket frissítő italkülönlegességekkel és egy kis jókedvvel fogadni kávézóinkban. Október 1-jén a kóstolás mellett a kávékultúráról és a kávéfajták jellemzőiről is szívesen mesélnek baristáink a kávézókba betérőknek.” – mondta el Kerek Fanni, a a vállalat magyarországi brand menedzsere.
Ma is kézzel szedik
2019. szeptember 30. – A kávé a legtöbbet forgalmazott alapanyag, évente több, mint 110 millió zsákkal értékesítenek belőle világszerte. Október 1-én ünnepeljük a kávé világnapját.
Olyan nagy a szárazság, hogy autók süllyednek el a kecskeméti homokban Kecskemét külső városrészeiben olyan nagy a szárazság, hogy autók akadnak el a homokban.
Az Nvidia 21 milliárd dolláros részesedést jelentett be a SpaceX-ben, hatalmasat kaszált az xAI-ba történt befeketésén Elon Musk közölte: kizárólagos megállapodást kötöttek az Nvidiával a SpaceX adatközpontjainak felszerelésére.
Christian Horner F1-es visszatérése: közeleg a kulcsfontosságú határidő, miközben 10 milliárd dollár a tét A Red Bull korábbi csapatfőnöke továbbra is a sportágon kívül van.
Különleges kormányhatározat született a 4iG-ről A magyar állam és a társaság kapcsolata a kényes kérdés.
Reagált az MKIF Vitézy bejelentésére, a tét az M6-os autópálya üzemeltetése Az MKIF Zrt. visszautasít minden olyan állítást vagy értelmezést, amely azt a látszatot kelti, hogy társaságunk jogellenesen jutott volna üzemeltetési vagy más feladathoz, vagy tevékenységével kárt okozott volna a Magyar Államnak - áll a közleményben.
Európa lángokban: több száz embert tartóztattak le gyújtogatás gyanújával Franciaországban, miközben tűzvészek tombolnak Európa-szerte A tűzvészeket a szárazság és az erős szél táplálja, a kontines heroikus küzdelmet folytat.