Izlandon épül a világ első szén-dioxid-tároló központja

Forrás: PEXELS.COM
Európai üzemek által kibocsátott szén-dioxid kerül majd Izlandra, ahol a kedvező alapkőzet miatt és egy új technológiával megoldható a tárolás. Az első szállítmány 2025-ben érkezhet.

Új megoldással tervezi megvalósítani a szén-dioxid befogását és tárolását a Rio Tinto bányaipari óriásvállalat és a Carbfix nevű tudományos és ipari partnerség közös együttműködéssel – írta az Origo. A tervek szerint a világ első szén-dioxid-tároló központját Izladon fogják megépíteni.

Az új megoldás lényege, hogy az európai üzemek által kibocsátott szén-dioxidot felfogják és cseppfolyósított állapotban, fenntartható üzemanyaggal működő hajókon az izlandi tárolóhoz szállítják.

A megvalósító cégek megállapodása szerint a szén-dioxid befogással és tárolással foglalkozó Carbfix használhatja a Rio Tinto ISAL olvasztója körüli földterületet, létrehozva a világ első szén-dioxid tároló központját, a Coda Terminalt. Az eljárás során a vízben feloldják a szén-dioxidot, majd mélyen bazaltos képződményekbe fecskendezik be. A természetes folyamatok felgyorsításával a szén-dioxid könnyen kővé vagy szilárd ásvánnyá alakulhat.

A művelethez elektromosságra és vízre, valamint az eljárás szempontjából kedvező alapkőzetre van szükség. Az utóbbi miatt ideális helyszín az ISAL telepet körülvevő bazaltos terület.

A szén-dioxin tároló tervezett helyszíne
Forrás: Origo

Az első befecskendező kutakat a tervek szerint 2022-ben fúrják ki, az első szállítmány pedig 2025-ben érkezhet. A Rio Tinto ugyanakkor más technológia megvalósítására is nyitott; nemrég jelentette be, hogy a Talon Metals-el létrejövő közös projetjeként már közvetlenül a légkörből tervezi eltávolítani a szén-dioxidot.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink