Hollandia: az engedélyezett szerek mellett gyomosak maradnak a hagymaföldek

Fotó: Fenneke Wiepkema
A gyomirtószerek folyamatos kivonása az aszállyal párosulva egyre nagyobb problémákat okoz a holland hagymatermesztésben.

A Colijnsplaat mellett megrendezésre került Hagyma Nap (Uiendag) egyik szakmai látványossága egy herbicid-kísérlet volt, amelyben a jelenleg engedélyezett gyomirtókat permetezték ki különböző parcellákra, önmagukban vagy kombináltan – számolt be róla a FruitVeB honlapja. Az eredmények azt mutatták, hogy több gyomnövény is simán feltört, az Agrifirm szakembere, Johan Borooijmans szerint pedig egyszerűen az a helyzet, hogy

a jelenleg engedélyezett herbicid-vertikum nem elégséges a hagymaföldek megfelelő védelmének biztosítására.

A szűkebb szerpaletta mellett az idei nyári aszály is meghatározó szereppel bírt, melynek következtében a gyomirtók nem tudtak megfelelően működni. Borooijmans szerint lehet segíteni a helyzeten talajherbicidek korai kijuttatásával, megfelelően mély vetéssel, a vetőágy gyors lezárásával, de ilyen aszályos körülmények között a mechanikai gyomirtásnak is óriási szerepe van, sőt, Hollandiában jelentősége egyre nő.

Tavaly már kivonták a forgalomból a Pyramin (kloridazon) és a CIPC (klórprofám), idén pedig az Emblem Flo/Bromotril (mindkettő bromoxinil hatóanyag) kontakt herbicideket, pedig ezeket különösen aszályos körülmények között nehéz pótolni.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink