Az eseményen Bulgária, Csehország, Magyarország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Szlovákia agrárkamaráinak és szakmai szervezeteinek képviselői vettek részt. Az ülésen megjelent és felszólalt Románia mezőgazdasági Minisztere Petre Daea is, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát dr. Szabó Balázs igazgató-helyettes és dr. Laczkó András főtanácsos képviselte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgatóságáról.
Laurenţiu Baciu a vendéglátó ország kamarájának elnöke kihangsúlyozta, hogy a nyugat- és kelet-európai államok közötti támogatások kiegyenlítése fontos kérdés; figyelembe véve azt a tényt, hogy mindannyian ugyan azon a piacon veszünk részt, így minden európai mezőgazdasági termelőnek egyenlőnek kell lennie, ugyanazokat a feltételeket kell teljesítenie, ugyanazokat a korlátozásokat alkalmaznia. Az ülésen résztvevők kamarák és szakmai szervezetek így egyetértettek abban, hogy a 2021-2027 közötti időszakra szóló KAP költségvetést legalább a jelenlegi költségvetés szintjén meg kell tartani, a vidékfejlesztési alapokat is beleértve; és harmonizálni kell az állami támogatás mértékét Unió-szerte a tagállamok közötti tisztességes feltételek biztosítása érdekében. Egy tisztességesebb KAP a közvetlen kifizetések teljes konvergenciáját is kell jelentse, amely a gazdálkodók közötti egyenlőség egyik legfontosabb eszköze; ezt azoknak a tagállamoknak kell finanszírozniuk, amelyek 2027-re az uniós átlag feletti közvetlen kifizetéssel rendelkeznek. Kötelezővé kell tenni, hogy a második pillér társfinanszírozása esetén az egyenlő százalékos arány meghatározása is ahhoz, hogy gazdálkodóink számára ténylegesen azonosak lehessenek a versenyfeltételek.
Az új KAP-nak ambiciózusabbnak kell lennie a precíziós gazdálkodási eszközök, mint például a műholdas adatok, a fejlett berendezések, az érzékelő hálózatok és egyéb eszközök előmozdításában, és elő kell segíteni egy olyan kockázatértékelési/kezelési rendszer létrehozását, amely egyensúlyba hozza a környezet megőrzését a gazdaság igényeivel, a jobb termelékenységet érdekében.
Három Tenger Régió Agrárszervezeteinek találkozója
Az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) a jövője volt a december 11-12-én Bukarestben megtartott Három Tenger Régió Agrárszervezeteinek IV. találkozójának fő témája.
LNG-re állt át a fél világ, most hosszú évekig hiány lesz belőle, az egekbe szökik az ára – mégiscsak az orosz gáz lesz a megoldás? A kialakuló helyzetben ismét felértékelődhet az orosz gáz szerepe a nemzetközi ellátásban.
Gázveszély: pár hét háború évekig tartó földrengést idézhet elő A katari LNG tartós kiesése messzemenő következményekkel járhat szerte a világban.
India nem vár tovább: megveszi az oroszoktól, amit Magyarország is nagyon akar – Putyin az olaj után újabb gigaüzletet köthet India külkereskedelmét jelentősen befolyásolja az iráni háború, emiatt importját át kell rendeznie.
Nincs készpénzes átadás és részletekben csordogáló vagyon: így fizetik ki a kiemelt nyereményeket – ezt a titkos, védett számot kell hívnia, ha nagyon szerencsés volt Annyit elárulunk, hogy nem egy bőröndben csúsztatják át a Szerencsejáték Zrt. munkatársai egy kávézó asztala alatt a nyereményünket.
Majd kicsattant a forint árfolyama kora reggel, kanyarban előzte az eurót, de hamar vége lett a jó világnak – így váltják most A forint árfolyama továbbra is érzékenyen reagál.
Most megfagyott a vér Trumpban: videón, ahogy Irán eltalálja Amerika legyőzhetetlen vadászrepülőgépét – soha nem történt még ilyen az F-35-tel A fejlett harci gépek sem sebezhetetlenek.