Egyre nő a madárinfluenzával fertőzött emberek száma Kínában

Forrás: Kisalföld
Fotó: Csapó Balázs
Aggodalomra ad okot a madárinfluenzával fertőzött emberek számának megugrása Kínában. A fertőzések súlyosak, legalább hatan meghaltak.

Világ legnagyobb baromfitenyésztő országában megugrott a madárinfluenzával fertőzött emberek száma. A szakértők szerint egy korábban keringő vírustörzs megváltozott, ami fertőzőbb lehet az emberekre a Reuters információi alapján. Idén 21 emberi madárinfluenza fertőzést jelentett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a vírus H5N6 altípusával, míg tavaly csak ötöt. A fertőzések pedig súlyosak, legalább hatan meghaltak és sokan betegek.

Ez egy olyan vírus, amely magas arányban okoz halálozást

– mondta Thijs Kuiken, a rotterdami Erasmus Egyetem Orvosi Központjának összehasonlító patológia professzora. Hozzátette, hogy további vizsgálatokra van szükség a kockázat és az emberekre való átterjedés növekedésének megértéséhez.

Az esetek többségében baromfival kerültek kapcsolatba a fertőzöttek, de

emberről emberre történő átvitelről nincs megerősített eset

– közölte a WHO. Bár, baromfiféléknél február óta nem jelentettek H5N6-os megbetegedést Kínában, a kínai járványügyi és járványmegelőzési központ (CDC) közzétett tanulmánya szerint a H5N6 növekvő genetikai sokfélesége és földrajzi elterjedése komoly veszélyt jelent a baromfiiparra és az emberi egészségre.

A legtöbb H5N6-os fertőzést a délnyugati Szecsuán tartományban jelentették. Legalább tíz esetben pedig a H5N8 altípushoz genetikailag nagyon hasonló vírus fertőzött, amely tavaly télen Európa-szerte baromfifarmokat számolt fel és kínai vadon élő madarakat is elpusztított. Ez arra utal, hogy

a legutóbbi kínai fertőzések egy új változatot jelenthetnek.

A szecsuáni esetek közül négyen otthon neveltek baromfit és kapcsolatba kerültek elhullott madarakkal – áll a kínai járványügyi hivatal jelentésében. Míg egy másik esetben kacsát vásároltak egy élőbaromfi-piacon egy héttel a tünetek jelentkezése előtt. A kínai Guangxi régióban található Guilin városában, ahol augusztusban két emberi megbetegedés is történt, 13 piacon függesztették fel az élő baromfi kereskedelmét. Bár Kínában beoltják a baromfikat a madárinfluenza ellen,

a tavaly használt vakcina csak részben véd az újonnan megjelenő vírusokkal szemben,

ami ugyan megakadályozza a nagyobb járványkitöréseket, de lehetővé teszi a vírus további terjedését – mondta Filip Claes, az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet határokon átnyúló állatbetegségek sürgősségi központjának regionális laboratóriumi koordinátora.

A madárinfluenza-vírusok folyamatosan keringenek a házi és vadon élő madarakban, de ritkán fertőzik meg az embereket. A vírusok evolúciója azonban, amely a baromfiállományok növekedésével megnőtt, komoly aggodalomra ad okot, mivel olyan vírussá változhatnak, amely könnyen terjed az emberek között és világjárványt okozhat.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink