Árletöréssel próbálkozik Oroszország: megszűnik a fagyasztott csirkehús és a tojás importvámja

Eltörölte az orosz kormány a fagyasztott csirkehús behozatali vámját a kínálat növelése és az árak letörése céljából. A döntés 2024 december végéig érvényes, 140 ezer tonna erejéig

A vám megszüntetéséről szóló döntés azután jelent meg, hogy Vlagyimir Putyin bocsánatot kért egy nyugdíjastól, aki egy múlt heti televíziós kérdés-felelet műsorban a tojás és a csirke magas árára panaszkodott az orosz államfőnek. Az orosz kormány

a jövő év első felében 1,2 milliárd tojást is mentesített az importvám alól, hogy mérsékelje az idén több mint 50 százalékkal dráguló termék árát,

ami leginkább az alacsony jövedelműeket sújtja.

Az orosz statisztikai hivatal szerdán azt közölte, hogy a tojás ára a december 18-ig tartó héten 4,62 százalékkal, a megelőző héten pedig 4,55 százalékkal emelkedett. Az éves fogyasztói infláció 7,48 százalék volt a december 18-én záródott héten, ami jóval meghaladja az orosz jegybank 4 százalékos inflációs célját.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink