A magyar tudásra és agrártechnológiára komoly igény mutatkozik

2021. február 26. – A Kubai Köztársaság csökkentené élelmiszer-ellátásának nemzetközi kitettségét, ezért agrár-élelmiszeriparának fejlesztéséhez segítséget kért a hagyományosan erős magyar mezőgazdaságtól. Kuba magyarországi nagykövete ennek kapcsán tett látogatást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK), feltérképezni a lehetséges technológia- és tudástranszfert, valamint az ottani magyar beruházási lehetőségeket.

Alicia Elvira Corredera Morales, a Kubai Köztársaság magyarországi nagykövete 2021. február 24-én látogatott a NAK budapesti központjába, ahol Győrffy Balázs, a NAK elnöke fogadta, majd a kamara szakmai vezetői tartottak tájékoztatót számára. Mint elhangzott, a magyar mezőgazdaság, és azon belül kiemelten a sertéstenyésztés, a húsipar technológiája és szervezettsége példaértékű a közép-amerikai ország számára. Kuba az élelmiszerek közel 80 százalékából importra szorul, és egyik fő fogyasztási árucikk náluk a sertéshús, illetve az abból készült feldolgozott termékek. Stratégiailag kiemelt fontosságú továbbá számukra az agrár illetve az élelmiszer-feldolgozási technológiák fejlesztése más ágazatokban is, így a broilercsirke-előállításban és a gabonafélék valamint a fehérjenövények termesztésében.

Alicia Elvira Corredera Morales, a Kubai Köztársaság magyarországi nagykövete és Győrffy Balázs, a NAK elnöke Fotó: NAK

Kuba és hazánk közt – alapvetően a nagy távolság miatt – kevéssé intenzív a kereskedelmi kapcsolat, de például a vezető exporttermékeink között mezőgazdasági terménybetakarító gépek is szerepelnek. A megbeszélésen elhangzott, hogy a nagy távolságról való szállításban Kuba jelentős logisztikai tapasztalatra tett már szert, így a hazai technológiatranszfer illetve az élelmiszerexport volumene növelhető.

A kubai nagykövet első látogatásán az általános mezőgazdasági és élelmiszeripari területek mellett konkrét sertéstelep, illetve húsfeldolgozó és vágóüzem beruházási lehetőségről is szó esett, amely akár a teljes termékpályára, akár annak egyes részeire is kiterjedhet. Az együttműködési és beruházási lehetőségek pontos részleteiről további egyeztetések következnek a nagykövetség és a kamara között.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink