A felszólítást az a levél tartalmazza, amelyben az agrárminiszter elutasította a bizottság követelését, miszerint Csehország szüntesse meg a lengyel marhahús kötelező ellenőrzését – közölte Vojtech Bíly, a tárca szóvivője kedden Prágában. Miroslav Toman szerdán találkozik Vytenis Andriukaitisszel, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosával, hogy személyesen is megvitassák a problémát – tette hozzá.
A cseh agrártárca február 20-án jelentette be, hogy ezentúl lengyel marhahús csak úgy kerülhet forgalomba, ha azt a cseh ellenőrök saját laboratóriumaikban is megvizsgálják. A csehek az intézkedést azután hozták, hogy egy Prága melletti raktárban 700 kilogramm, szalmonellával fertőzött lengyel marhahúst találtak.
Ugyanakkor az illetékes szakhatóságok és a cseh rendőrség tovább erősítették a hússzállítmányok, a vendéglők, valamint a húst és húskészítményeket forgalmazó boltok ellenőrzését. A cseh rendőrség bejelentette, hogy szigorúbban ellenőrzi a Lengyelországból érkező élelmiszereket szállító kamionokat. A cseh élelmiszerellenőrzés a múlt héten a Lengyelországból származó baromfihúsban is talált szalmonellát.
A lengyelek az Európai Bizottsághoz fordultak, amely azután felszólította Prágát, hogy szüntesse be az intézkedést. Miután Csehországban azóta újabb szalmonellával fertőzött lengyel húst találtak, a cseh agrárminisztérium közölte: továbbra is szükségesnek tartja a lengyel marhahús szigorú ellenőrzését, mert nem bízik a lengyelországi élelmiszerellenőrzési rendszerben, Prága nem kereskedelmi háborút akar Varsóval, hanem meg akarja védeni a cseh lakosság egészségét.
Toman levelében tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy Prága csak azután szünteti meg a rendkívüli intézkedést, miután Lengyelország megfelelő intézkedéseket hoz, s elfogadható módon ellenőrzi az élelmiszereket, hogy azok biztonságosak legyenek.
A cseh agrárminiszter a lengyel marhahús ellenőrzésére szólította fel az EU-t
2019. március 5. – Miroslav Toman cseh mezőgazdasági miniszter felszólította az Európai Bizottságot, hogy az Európai Unió összes tagállama ideiglenesen kötelezően ellenőrizze a lengyel marhahúst, ahogy azt a csehek teszik.
Olyan eszméletlen új veszélyt hoznak a fejlődő drónok, amire nem gondoltunk – ettől belénk fog állni a görcs Ha már most elárulnánk, ki az, aki figyelmeztet, kitalálnánk, miről van szó, de még akkor is ámulnánk.
Kína lázadástól tart, és úgy megregulázza a mesterséges intelligenciát, amilyet nem látott még a Nyugat A pekingi szabályozás egyszerre próbálja ösztönözni az innovációt és megakadályozni a nem kívánt társadalmi hatásokat.
A Holdon épít atomerőművet Oroszország, mégpedig éveken belül Ha hihetünk az orosz bejelentésnek, egy évtizeden belül hatalmas előrelépés történik.
Több mint tíz év után leállhat az egyik legnépszerűbb videójáték fejlesztése: jöhet az utolsó nagy kiegészítő, miközben már készülhet az új alapjáték is A The Sims 4 ezzel egy több mint egy évtizedes korszak végéhez érkezhet.
Lecsap a franciákra az egykori gyarmat, Macron eléri, amit egy elnökelődje sem Évtizedek óta fenyeget ez a lépés, de most úgy tűnik, tényleg megteszik.
Elképesztő, mennyit költenek az amerikaiak streaming-előfizetésekre A streaming-előfizetések már most jelentős havi kiadást jelentenek.