Az európai gazdálkodók az elmúlt húsz évben folyamatos beruházásokat hajtottak végre annak érdekében, hogy az állatjóléti feltételeket jelentősen javítsák – állapította meg a legnagyobb uniós agrártermelői érdekképviseletként működő Copa-Cogeca nemrég kiadott állásfoglalásában. Az érdekképviselet szerint a mezőgazdaság jövője érdekében szükség lenne arra, hogy a valós helyzetet „szenzációhajhász” felhangok ne homályosítsák el, illetve véget lehessen vetni a tapasztalható „agrár-ellenességnek”.
Ez utóbbit jól példázza az egyes szélsőséges állatvédő szervezetek által indított „Vessünk véget a ketrecek korszakának!” (End of thecageage!) elnevezésű európai polgári kezdeményezés, amelyet 2018. szeptember 11-én vett nyilvántartásba az Európai Bizottság (EB). Az akció célja az európai ketreces állattartás teljes felszámolása, ezért a szervezők az EB-től olyan jogszabályi javaslat benyújtását kérik, amely megtiltaná a jogszabályoknak és állatjóléti szabályoknak megfelelően kialakított technológiák használatát is. E lépés rendkívül kedvezőtlenül érintené az állattartók jelentős hányadát, így például a baromfitermelő ágazatokat, de hátrányosan érinti a sertés- és a szarvasmarha-tartást is.
Közleményében a Copa-Cogeca a kezdeményezést a mezőgazdaságot sértő, méltánytalan kampánynak minősíti. A szervezet szerint a tiltást szorgalmazó akció, illetve annak feszültséggerjesztő online petíciós oldala nem tisztességes és nem tényszerű érvelésre támaszkodik, hanem alapvetően a fogyasztók érzelmeire kíván hatni, miközben nem tér ki a gazdasági és a társadalmi következményekre.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége egyetért abban, hogy a fogyasztók figyelmét fel kell hívni arra is, hogy az unióban előállított, ketreces tartásból származó állati termékeket nagyrészt unión kívüli országokból beáramló importáru váltaná fel, amely előállítását pedig sokkal fejletlenebb, illetve kevésbé szigorú állatjóléti, élelmiszerbiztonsági stb. előírások szabályozzák. Ez meglehetősen álszent – és vélhetően egyéb gazdasági/politikai érdekeket szolgáló – megoldást jelentene, a nyomon követhetőség, illetve a termelési körülmények ellenőrizhetősége, így végső soron a fogyasztó rovására.
Az uniós szabályozás értelmében a nyilvántartásba vételtől számított egy év áll rendelkezésre, hogy a szervezők legalább hét különböző tagállamban egymillió aláírást gyűjtsenek. A petíciós honlap szerint a kezdeményezéshez közel 330 ezren csatlakoztak. Ha az egymillió aláírás összegyűlne, az Európai Bizottságnak a kezdeményezéssel kötelezően foglalkoznia kellene. A testület eldönthetné, hogy helyt ad-e a kérelemnek vagy elutasítja azt, de állásfoglalását mindkét esetben indokolnia kellene.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a tisztességtelen akció ellen fel kell lépni, ezért a Baromfi Termék Tanács törekvéseit támogatva segíti a visegrádi országok (V4) agrárkamaráinak közreműködését és összefogását a témában. A BTT úgy ítéli meg, hogy a bizottság meggyőzésére az egész Európai Unióra kiterjedő tanulmányt kellene készíteni arról, milyen élelmiszerellátási és munkaerőpiaci problémák adódnának, ha az érintett állattenyésztési ágazatokban a ketreces tartást megszüntetnék. Ezen kívül olyan polgári kezdeményezést is indítani kellene, amely a hatékony és biztonságos ketreces állattartás megőrzése érdekben gyűjtene uniós aláírásokat – hangsúlyozza a BTT.
Kiállt az európai állattenyésztés mellett a Copa-Cogeca
2019. 03. 08. – Agrárellenes, tényektől elrugaszkodott kezdeményezésnek ítéli az európai gazdák legnagyobb érdekképviseleti szervezeteként működő Copa-Cogeca azt az aláírásgyűjtési akciót, amely az európai ketreces állattartás teljes betiltására irányul. A NAK, a MÁSZ és a BTT szerint európai szintű szakmai összefogással kellene fellépni a szélsőséges és tisztességtelen kezdeményezés ellen.
Most kapaszkodjon mindenki: nukleáris opció készül az iráni háborúban, ez lenne az olaj új ára – senki se fogja kibírni A háború kezdete óta az arab országok kieső exportbevétele eléri a 15 milliárd dollárt.
Irán miatt még az élelmiszerek is megdrágulhatnak – az olaj az ok, de nem az, amire gondolnánk A Hormuzi-szoros blokádja alatt a biodízel iránti kereslet is nőhet, ami alapvető élelmiszerek árát is megdobhatja.
Akvizíciók és tőkeemelés mozgathatja meg az építőipari kispapírt Nem javasol osztalékot a nyereségessé vált DM-KER.
Nem minden háború drágítja tartósan az olajat – mit tanítanak az elmúlt évtizedek válságai? Az olajpiac nem magát a konfliktust árazza, hanem a gazdasági következményeit. A döntő kérdés minden esetben az: milyen mértékben csökken a kínálat, és vele együtt mennyire nő átmenetileg a bizonytalanság?
Ez nem vicc: Európa egyik legerősebb országa felkérte az ukrán hadsereget, hogy védje meg – Zelenszkij boldogan igent mondott Az ukrán hadsereg már nemcsak védekezik, hanem szövetségeseket is meg akarná védeni.
Ilyen még nem volt: beléphet az EU-ba a világ egyik legnagyobb országa, senkit se zavar, hogy nem Európában van – a lakosság majdnem fele támogatja Kanyarban előzik Ukrajnát a föld másik oldaláról.