Kenyában toboroz hallgatókat a MATE

Forrás: MATE
A gödöllői központú Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a Pécsi Tudományegyetemmel és a Debreceni Egyetemmel közösen szervezett hallgatótoborzó kampányt Kenyában.

Küldöttség járt Nairobiban, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) és a Debreceni Egyetemmel (DE) közös szervezésben kampányoljanak a kenyai hallgatók hazai felsőoktatásban való részvételéért – számolt be a MATE honlapja. A magyar tárgyalódelegációt Kappel Noémi, Heltai Miklós és Tarr Zsuzsanna alkotta.

A nemzetközi hallgató bevonzásából a hazai diákok is profitálnak, illetve a hazai felsőoktatás minősége és versenyképessége is nő – írta korbábban a MATE. Az egyetemek által közösen működtetett Education Hungary toborzóiroda végre személyesen tarthatta meg az eseményt, megnyitása óta ugyanis csak online tájékoztatókra kerülhetett sor.

A kétnapos kampány népszerűnek bizonyult, ugyanis több mint ezren regisztráltak rá.

Az eseményt egy nairiobii konferenciaközpontban tartották, melyet Mészáros Zsolt nagykövet és Simon Nabukwesi, a kenyai Oktatási Minisztérium felsőoktatásért és kutatásért felelős államtitkára nyitott meg. A rendezvényen Uasin Gishu tartomány kormányzói hivatalának vezetői is részt vettek és többek közt szó esett kiegészítő ösztöndíj lehetőségről is.

A korábbi 100 fő helyett immár 200 kenyai fiatal nyerheti el az ösztöndíjat a Stipendium Hungaricum kvóta megduplázásának köszönhetően. A résztvevő intézmények pedig bíznak abban, ahogy a kenyai pályázók többsége sikeresen fog pályázni és tanulmányaikat az akcióban együttműködő egyetemeken folytatják majd.

A magyar egyetemek kenyai misszióját a Magyar Nagykövetség teljes támogatásáról biztosította. Az eseményt követően a MATE küldöttsége a Kenyatta University-re (KU) is ellátogatott, amely intézménnyel már 2013 óta működik együtt. A biotechnológia és növénytermesztési, valamint zoológiai tanszékeken történt tárgyalás eredményeképp pedig az egyetemek közös kutatási projektben való részvételben egyeztek meg.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink