A pályázati felhívás kedden jelent meg. A zártkerti revitalizációs programmal szeretnék elérni, hogy a falvakban és a kistelepülések határában lévő zártkertekben újrainduljon a hagyományos gazdálkodás, lehetőleg őshonos gyümölcsfajták telepítésével – ismertette.
Rámutatott arra, hogy a támogatás segít megtartani a vidéki munkahelyeket, a vidék sokszínűségét. A kert hozzájárul ahhoz, hogy a vidék élhető legyen, az elhanyagolt területekben rejlő erőforrással élni kell – mondta. A pályázaton támogatják például a zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló utak javítását, ezek csapadékvíz-elvezetéséhez szükséges fejlesztéseket, karbantartásokat, vízvételi helyek kialakítását, kút és esővízgyűjtő rendszer kiépítését. Támogatást adnak még villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre, vadkerítés, vadgazdálkodási és vadvédelmi elemek építésére, gyümölcsfa vagy szőlőtelepítésre.
A pályázat során egyenként legfeljebb 10 millió forint támogatást lehet nyerni, a villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések keretében pedig ez az összeg legfeljebb 20 millió forint – ismertette Nagy István. A 2015-ben indult program statisztikái azt mutatják, hogy a zártkerti revitalizációs programra és a tanyafejlesztési programra egyaránt jelentős igény van – mondta a miniszter.
Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról számolt be, hogy a programban 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyújtanak. A nyertes pályázatok 75 százalékos előlegét a tervek szerint még idén év végéig átutalják.
Idén is elindul a zártkerti revitalizációs program


2019. július 2. – Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium (AM) a zártkerti revitalizációs programot, a települési önkormányzatok és ezek konzorciumai pályázhatnak a 2 milliárd forintos keretösszegű programban vissza nem térítendő támogatásra – jelentette be Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón Budapesten.
Exkluzív: megtudtuk, mit dolgozik Sandy a MediaMarktban – Szilágyi Gábor ügyvezetővel beszélgettünk a legújabb technológiákról
A technológia a vállalatok belső működést is forradalmasíthatja.
Legyen minél több település részese a Virágos Magyarország környezetszépítő mozgalomnak! – Meghosszabbított jelentkezési határidő május végéig (x)
További két hetük lesz azoknak a környezet- és klímatudatos, lakóhelyük közterületeit szépíteni vágyó településeknek, amelyek még nem adták le pályázatukat a versenyre.
A hollandok kiszámolták: brutális összegbe kerül az új NATO-célok elérése
A NATO fegyverkezési céljai a hidegháború óta nem látott költekezést jelentenének.
A Tesla behozná a lemaradását: robotaxi flotta indul a nyáron – Musk szerint ez csak a kezdet
A cél: néhány hónapon belül több ezer sofőr nélküli autó az utakon.
Warner Bros. leminősítve: bóvli kategóriába csúszott a médiabirodalom
A televíziós üzletág tartós gyengélkedése és a növekvő eladósodottság is betett a csoportnak.
Trump után az EU sem várhat: feloldják a Szíria elleni szankciókat
Brüsszel azonban igyekszik fokozatosan haladni, és nem old föl minden szankciót.