A szerelvény a fordulót Szolnoktól Szolnokig – beleértve a csehországi berakást és a romániai kirakást – a tavalyi évben megszokott 17 nap helyett 5 nap és 3 óra alatt teljesítette. Az eredményt új üzemeltetési koncepció alkalmazásával és intenzív vállalatközi koordinációval sikerült elérni. Ezzel a megoldással az RCH, valamint az RCC – RO a jövőben havi 10-11 vonatot közlekedtet ebben a viszonylatban.
Az előzményekhez tartozik, hogy az RCH és az RCC a kereskedelmi területre is kiterjesztette a már érvényben lévő műszaki bizalmi elv alkalmazását, amely intézkedés gyorsította a kürtösi határátmenetet.
Az RCH és az RCC – RO az irányvonatot Rajkától Vintu de Josig és vissza az ÖBB-Konszern interoperábilis mozdonyával továbbította, a határon csak mozdonyvezetőt kellett váltani. Az RCH pedig a fuvarhoz a rendelkezésre állás és a minőség javítása érdekében a korábban használt bérelt fuvareszközök helyett saját vasútintézeti kocsikat diszponált.
A megoldás lényegi eleme, hogy az RCH a szükséges 4 kocsikészleten felül Szolnokon egy ötödiket is tárol arra az esetre, ha egy esetleges kocsisérülés vagy műszaki hiba miatt szükségessé válik az azonnali pótlás. Az irányvonatok egyébként március óta a korábbinál nagyobb, 2120 tonna kiterheltséggel is közlekedhetnek, amennyiben Vectron mozdony is rendelkezésre áll.
Az Európa 12 országában működő Rail Cargo Carrier vállalatok arra törekednek, hogy ahol csak erre lehetőség van, az ATTI szerinti bizalmi elv alapján működjenek együtt partnereikkel.
Az RCC jelenleg már szolgáltatásainak 85%-ban ezt a megoldást alkalmazza.
Három országon átívelő, rekordidejű vonatforduló
2020. május 19. – A Rail Cargo Carrier – Romania (RCC – RO) és a Rail Cargo Hungaria (RCH) sikeres együttműködésével rekordidejű futásteljesítményt ért el az a tesztvonat, amely a csehországi Hodonin és a romániai Vintu de Jos között bonyolít fafuvarozást.
Százmilliót utalt a Tiszának a nagyvállalkozó, elképesztő választ kapott – zsebre is teheti, de nagyon megszégyenítették Összesen százmillió forint visszautalásáról van szó.
Ettől újabb európai országokban sápadnak el: a megsértett Donald Trump elvinné az amerikai csapatokat: "miért is ne tenném?" Ez az ára annak, hogy nem támogatták az iráni hadműveletet.
Ideje nekiállni több hozzáadott értéket termelni Európának, ha kevesebb vendégmunkást akar Európa egészében a gazdasági növekedés fenntartása érdekében a termelékenységet kell növelni, előtérbe kell helyezni a kevésbé munkaintenzív területeket.
Egyenesen megmondták az ukránok: Magyar Péter elhozza az áttörést az uniós csatlakozásban, itt van Brüsszel új terve – „Orbán volt az akadály” Ukrajna közeledése az EU-hoz új lendületet kaphat a magyar kormányváltás után.
Megint lángol a rémítő helyszín, az ukránok újra meg újra felgyújtják Tuapszét, az oroszok elkeseredetten oltanak Hatalmas környezetszennyezéshez vezettek a támadások.
Valami nem stimmel: Putyin azonnali döntést hozott az aranyról, korlátozzák az exportot – mostantól él az új szabály A új exportkorlátozási szabályozás már életbe is lépett.