A szerelvény a fordulót Szolnoktól Szolnokig – beleértve a csehországi berakást és a romániai kirakást – a tavalyi évben megszokott 17 nap helyett 5 nap és 3 óra alatt teljesítette. Az eredményt új üzemeltetési koncepció alkalmazásával és intenzív vállalatközi koordinációval sikerült elérni. Ezzel a megoldással az RCH, valamint az RCC – RO a jövőben havi 10-11 vonatot közlekedtet ebben a viszonylatban.
Az előzményekhez tartozik, hogy az RCH és az RCC a kereskedelmi területre is kiterjesztette a már érvényben lévő műszaki bizalmi elv alkalmazását, amely intézkedés gyorsította a kürtösi határátmenetet.
Az RCH és az RCC – RO az irányvonatot Rajkától Vintu de Josig és vissza az ÖBB-Konszern interoperábilis mozdonyával továbbította, a határon csak mozdonyvezetőt kellett váltani. Az RCH pedig a fuvarhoz a rendelkezésre állás és a minőség javítása érdekében a korábban használt bérelt fuvareszközök helyett saját vasútintézeti kocsikat diszponált.
A megoldás lényegi eleme, hogy az RCH a szükséges 4 kocsikészleten felül Szolnokon egy ötödiket is tárol arra az esetre, ha egy esetleges kocsisérülés vagy műszaki hiba miatt szükségessé válik az azonnali pótlás. Az irányvonatok egyébként március óta a korábbinál nagyobb, 2120 tonna kiterheltséggel is közlekedhetnek, amennyiben Vectron mozdony is rendelkezésre áll.
Az Európa 12 országában működő Rail Cargo Carrier vállalatok arra törekednek, hogy ahol csak erre lehetőség van, az ATTI szerinti bizalmi elv alapján működjenek együtt partnereikkel.
Az RCC jelenleg már szolgáltatásainak 85%-ban ezt a megoldást alkalmazza.
Három országon átívelő, rekordidejű vonatforduló
Megszólalt a BMW csúcsvezére a debreceni gyárról: ami Magyarországon történik, arra nem készültek fel a németek – ha ezt meghallja Nagy Márton, táncra perdülhet „A Debrecenben gyártott BMW iX3-as iránti kereslet jelentősen meghaladja a várakozásainkat. Jelentős megrendelések érkeznek magán- és flottavásárlóktól egyaránt, és sok olyan új ügyfelet is megnyerünk, akik korábban még nem vezettek BMW-t” – jelentette ki Oliver Zipse, a BMW Group vezérigazgatója a vállalat 2025-ös eredményeit ismertető hétfői sajtótájékoztatóján.
Robotok árasztják el a debreceni BMW-gyárat: emberek helyett fognak dolgozni – focipályányi napelemekkel töltik a fémtestű munkavállalókat A vállalat amerikai gyárában már bizonyítottak, Lipcsében most vannak bevezetés alatt, ezt követően pedig az iFACTORY mintaüzemként megépült debreceni gyárban is munkába állhatnak a humanoid robotok.
Európa ezt már nem hiszi el: miközben ő szenved, tankhajók sora hordja ki szabadon az olajat Kínának – Amerika tudja és engedi A konfliktus és az olajárrobbanás paradox módon éppen Teheránnak hozott hatalmas bevételeket.
El se hisszük, mit művelt az olaj ára hétfő este: nagyon rég nem láttunk ilyet – ez áll a háttérben Hétfőn az olajárak csökkentek, miután néhány tartályhajó zavartalanul áthaladt a Hormuzi-szoroson, enyhítve a korábbi ellátási aggodalmakat.
Döntött a kínai óriás, mostantól Oroszországban gyárt autót: ez a legnépszerűbb modell, de Európában sose lesz kapható – videón a Tank 300 A kalinyingrádi Avtotor gyár és a Great Wall Motors orosz leányvállalata stratégiai együttműködési megállapodást kötött.
Zuckerberg újabb nagy dobása: dedikált MI-kapacitást építtet a Metának A Meta brutális tempóra kapcsol a mesterséges intelligencia terén.