Az MTI-hez szerdán eljuttatott reprezentatív felmérés több mint 500 ember megkérdezésével készült.
A közlemény idézi Benedek Esztert, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, aki szerint az elmúlt évtizedben sikerült jelentősen megváltoztatni a magyar termékek megítélését a fogyasztók körében. Hozzátette, hogy ez idő alatt a kereskedelmi láncok hozzáállása is megváltozott a magyar árukhoz, és a cégek is egyre jobban felismerik, milyen előnyökkel jár annak feltüntetése, hogy a gyártmányuk magyar termék.
A kutatás adatai szerint a termékek hazai származásának beazonosításában a legnagyobb segítséget a magyar gyártó csomagoláson való megjelölése és a védjegy jelenti a vásárlóknak. Ezek számukra hatékonyabban igazolják az áru származását, mint egy ismert, adott esetben magyaros hangzású márkanév – fejtette ki az ügyvezető.
A felmérésből az is kiderült, hogy az eredetjelölő védjegyek közül kiemelkedően a Magyar Termék ismertsége volt a legnagyobb, 95,7 százalékos, emellett a Magyar Termék logót tartották a leghitelesebbnek is.
Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a megkérdezettek 60 százaléka még más hazaival szemben is hajlandó inkább a Magyar Termék védjegyeset választani, és akár 10 százalékkal többet fizetni érte. Leginkább a friss és tartós élelmiszerek, valamint a szépségápolási termékek esetében jellemző a magasabb felár elfogadása, a többi vizsgált kategóriában – mint a háztartási és vegyi termékek, ruházat és építőanyag – ez inkább 5 százalék körül alakul – derült ki a kutatásból.
Hajlandó többet fizetni a magyar vásárló a hazai védjegyes termékért egy felmérés szerint
2019. február 27. – Két, tulajdonságaiban megegyező, azonos árú termék közül a magyarok 85,9 százaléka a hazait választja, 52,7 százalékuk pedig 10 százalékkal magasabb árat is hajlandó fizetni a hazaiért a külföldivel szemben, ha az eredetet védjegy igazolja – derült ki az InnoFood Marketing Kft. által végzett felmérésből.
Egyre közelebb a rémálom-forgatókönyv bekövetkezése, jöhet a 200 dolláros olajár, globális recesszió fenyeget A térség országai leállítani a kitermelést.
Brutális sarcok, rettegés a lázadóktól, itt az új Mad Max: visszamentünk a 19. századba, vadnyugati állapotok uralkodnak a konténeres hajózásban Az iráni háború nem csak az olajszállítást lehetetlenítette el a Hormuzi-szoros lezárása révén. A konténeres hajózás árai az egekbe szöktek, a konténereket távoli, de biztonságos kikötőkben rakják le a szállítmányozó vállalatok.
Ilyen nincs: Nagy-Britannia visszaléphet az Európai Unióba, nem bírja tovább a gazdasága – bejelentették a tervet A Brexit óta visszaestek a beruházások és az uniós export, Londonból pedig tömegesen távoztak EU-s munkavállalók.
Irán miatt senki nem vette észre: megindult az orosz olaj és a gáz a tiltott zónába – Amerika őrjöngeni fog Kuba orosz segítséggel játszhatja ki az amerikai embargót.
Zelenszkij olyan csodafegyvert mutatott volna Trumpnak, amit még nem látott: egy telefonon is elfér, nincs előtte láthatatlan – civilek kezébe adná az ukrán elnök A Kijev által fejlesztett szoftver mutatja a frontvonalak aktuális helyzetét, sőt annyira pontos adatokat szolgáltat, hogy minden egyes elesett ellenséget képes regisztrálni.
Váratlan bejelentést tett a BYD Magyarországról: totális hadműveletbe kezd, aggódhat a Volkswagen – a szegedi gyár áttörésre készül A BYD Hungary hatalmas növekedés előtt áll, nem kis célt tűzött ki Magyarországon.